2013. március 23., szombat

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Jane Eyre után megfogadtam, hogy több csajos könyvet fogok olvasni, jobban mondva jobban etetem a belső nőcimet. Persze nem minden válogatás nélkül, még ebben az olvasatban is kiesnek a YA tömegek, bár azért azt be kell vallanom, egy-kettő még nálam is várakozik a polcon.

Tudom, egyeseknek úgy tűnik, mostanában sok hasonló poszt született, de a Szürkéket anno a fordítási balhé miatt kezdetem el(Nem egészen ide tartozik, de fogalam sincs, hogy akkor hova.), és a közeljövőben nem tervezem hasonló téma begyűjtését. A burok még tavalyi olvasás volt, csak a bejegyzéssel maradtam el, ami azért régóta ért. És ezzel elérkeztünk Az időutazó feleségéig, ami február végén került terítékre, és éppenséggel még várhatna a bejegyzés, de egy Molyos kihívás miatt szükségem van rá, úgyhogy ez van.

Henry 28 éves, Clare 20, amikor találkoznak. A férfinek ez az első alkalom, de a lány hat éves kora óta ismeri. A sorsuk eleve elrendelt, mert egy ritka genetikai betegség miatt Henry újra-és újra ellátogat a múltba és a jövőbe egyaránt. Tehát ami itt neki még ismeretlen érzés, a későbbiekben mindig is vele lesz. Szerelmük törvényszerű, ahogy visszalátogat a múltba, gyakran köt ki Clare-nél, aki hisz neki. Eleinte csak barátok, majd ahogy a lány nő, észrevétlen válik minden rajongássá és szerelemmé.

De semmi sem ennyire egyszerű. Hiába tudják és ismerik az elkerülhetetlent, az együttélés sok buktatót tartogat, hiszen hogyan lehet együtt élni valakivel, aki minden átmenet nélkül eltűnik a legváratlanabb pillanatokban, vagy miként várhatjuk el attól, aki otthon marad, hogy értse meg, milyen lehet meztelenül, egy idegen helyen, fázva menekülni az életünkért? Hogy a zsebmetszés túlélési stratégia, az önzés védekezés, hogy az egyetlen jó dolog az életünkben az a személy, aki a legtöbbet adhat, kaphat  és ugyanakkor szenvedhet is miattunk?

Nem volt ismeretlen a téma. A filmet még a megjelenés évében, 2009-ben láttam. Mentségemre szolgáljon, úgy vittek. Önmagamtól nem választottam volna, viszont a végén azzal az élménnyel távoztam, hogy hűűűűű, ezt el kell olvasnom.

Az egyetlen probléma az volt, hogy a könyv igen rapszodikusan kapható. Két kiadónál élt meg három különböző kiadást is, ennek ellenére valahányszor az eszembe jutott, hiánycikknek bizonyult(Most is csak előrendelést lehet rá leadni). Végül sikerült 2011-ben az Athenaeum gondozásában megjelent 3. kiadását begyűjtenem. Aztán csak várt és csücsült a polcon. Idén februárig.

A film miatt nem vettem zsákbamacskát és talán pont ezért várattam ilyen sokáig. Függetlenül attól, hogy ez egy varázslatos történet, nem tudtam még egyszer szembenézni a szélsőséges érzelmekkel, a fájdalommal, amit éreztem közbe. Majd a Vének háborúja és a Tudom, hol vagy! után csak úgy felnéztem a polcra, és úgy éreztem, elérkezett az idő.

A nézőpontok váltakozása miatt sokkal közelebbi, mint a film volt. Mindkét fél egyesszámban mesél, gyakran azonos fejezeten belül is, így sokszor láthatjuk egyazon szituáció két oldalát. Ha csak Henryt követnénk figyelemmel Clare hiánya túl erős lehetett volna. Fordított helyzetben pedig, csupán találgathatnánk, mi is történik most Henryvel. Így kapunk érzelmeket mindkét féltől, időutazást Henrytől, kérdéseket, reményeket és magyarázatot Calre-től, azaz egy komplett és kerek történetet.

Az érzelmek ahogyan a nézőpontok és az életkor folyton változik. Igazán izgalmas, ahogy Clare felnő, és Henry végigasszisztálja úgy, hogy csak időnként és órákra van jelen. Kevés dolog lehet előtte titokban tartani, de minidig ügyel rá, hogy az érzelmei és a vágyai ne kerekedjenek felül. Számára is különös gyermekként látni a feleségét, de ahogy a lány nő, az igények megváltoznak. A plátói már nem elég, ezért résen kell lennie.  Különös pillanat az, amikor az ember féltékeny lehet önmagára, fiatalabb vagy idősebb mására.

Teli van olyan elképesztő ötletekkel, amik szinte egyből beszippantanak. Már az is különös, hogy az időutazásárt egy hibás gén felel. Márpedig akkor gyógyítható, csakhogy az orvosok nem hisznek egy ilyen betegségben. Nem lehet ezért okolni őket. Ki hinné ezt el?  Én sem, egyikünk sem.

Fura, ahogyan Henry ismeri a részletek, de nem árulja el, mert senkit nem akar befolyásolni, ugyanakkor mindenki tudja, mindegy mit tesz, merre halad, a jövő akkor is úgy történik, ahogyan kell. Ötletes ahogyan találkozik önmagával a múltban és a jövőben. A barátok, akik ismerik a valóságot, egy olyan szerelem, ami az övék mellett, előtt, után halad, mert az élet nem áll meg. A háromszögek, amiről mindenki tud, de senki nem beszél róla, mert nem kell mindet megbeszéli. Lehet barátom az a férfi, aki szerelmes a feleségembe, mert tudom, soha semmit nem tenne, hogy megsértse a kapcsolatunkat. Szerethetem az apámat, aki nem képes rám nézni, mert az arcomban az édesanyámat látja, és adhatok új célokat, értelmeket pusztán csak a létezésemmel.

Az ötlet és a kivitelezés káprázatos, a fordítás nyelvezete választékos és kissé távolságot tartó, amit külön értékeltem. Kerek, értelmes magyar mondatok állnak össze mesévé.  559 oldal, ami folyamatosan és megállíthatatlanúl fogyatkozik. Ha valaki nem látta a filmet, akkor sem támadhat kétsége a befejezést illetően. Sok kérdés merül fel menet közben, amire nem kapunk választ, de mind sodornak valami felé, amit nem lehet elkerülni. És ezzel meghatározza a regény egészének hangulatát.

Az emberi kapcsolatok kusza rajza egy szürreális helyzetben. Erről szól. Sem többről, sem kevesebbről. Minden más csak mellékes, mert az életünket semmi más nem határozza meg, mint a viszonyunk mások és a környezetünk felé.

10/10

Magyar kiadó: Athenaeum Kiadó

Fordította: Gálvölgyi Juditt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...