2018. április 15., vasárnap

Beszélgessünk a jogainkról? - (Variálós vasárnap #45)

Előrebocsátom, bár nem szeretnék politizálni, de minimum vaknak, süketnek és teljesen idiótának kell lenni ahhoz, hogy az ember ne vegye észre az elmúlt napok eseményeit. Az ismerőseim sorra osztogatják meg a kamu oldalak kamu híreit, és nem kell ahhoz sem különösen nagy tehetség, hogy felismerjük, a legtöbben csalódottak a választás eredményétől. Néhány józan ember is, aki azelőtt sosem ült fel az álhíreknek, most boldogan tovább osztja az összeset. Nem mélyülnék el a választási törvényben, ahogyan nem elemezgetném ki azt sem, miként történhetett, hogy a lakosság 2/3-a nem is hallott, de aki igen, az sem feltétlenül értette a taktikai szavazás lényegét. Hagyjuk a hatásvadász újságcikkeket és a lincshangulatot, mert most valami, látszólag legalábbis, valami egészen másról lesz szó, az emberi jogainkról.

2018. április 11., szerda

Hegyi Zoltán Imre: Shizoo - és egy felolvasó

Létezhet jobb alkalom egy verseskötet ismeretesére, mint a magyar költészet napja?! Persze, hogy nem! Ahogyan akármilyen másik napon, lehet bátran szeretni, esetleg nem szeretni, de mindenképpen érdemes megismerni. És ha már valaki kitart amellett, hogy nem szeretni, akkor megosztanám vele azt a szilárd hitemet, miszerint mindünknek és midünkért írtak már legalább egy verset. S ha így sem szereted, akkor azt hiszem, még nem találtad meg a megfelelőt. Azt az egyet, ami csak neked szól. Ebben is segíthet Shizoo kötete, ami a költő nicknevét kapta címként is. Talán mert ő maga minden verse, és a  Cédrus Művészeti Alapítvány kiadványában benne van - legalábbis 2012-től - az egész élete.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy van szerencsém személyesen is ismerni Zolit, aki a tavalyi évben elnyerte a  Prágai Tamás díjat. Irodalmi szabad rablás oldalát gyakran olvasom, el tudok barangolni, néha még veszni is benne, napi versei pedig  számtalan esetben megérintettek, így aztán, ha nem is az összes, de néhány versét már a könyv megjelenése előtt is ismertem.

2018. április 2., hétfő

Death Comes To Pemberley - sorozat

P.d. James 2011-es regényéből - magyarul is megjelent A halál jár Pemberley-ben címmel - a BBC készített egy 3 részes minidrámát, és bár a könyvet nem olvastam - nem érdekelnek a fiktív folytatások -, a sorozat valahogy folyton elém kúszott, méghozzá parádés szereposztással. Csupán idő kérdése volt, mikor adom fel az ellenállást, s mivel akaratom nemrégiben végleg megtört, egymásra is leltünk.

Elizabeth és Fitzwilliam hatéves házasok, és az életük már nem is lehetne jobb. Hatalmas partit készülnek adni, így rengeteg a tennivaló, mégis van idő megtölteni a házat nevetéssel, és régi mendemondákkal. Az ünnepség előestéjén Lydia kocsija vágtat a bejárat elé, pánikolva és sikítva, a férje, George Wickham eltűnt a ház körüli hatalmas parkban egy barátjával, amit hamarosan két pisztolylövés követett. A gyorsan összeverődött keresőbrigád minden gond nélkül rá is bukkan, csakhogy a legjobb barátja halott, ő maga véres, és csak azt hajtogatja, hogy ő tehet róla.

2018. március 30., péntek

Dan Wells: Szellemváros


Miután John Cleaver első kalandjait befejeztem, szörfözni kezdtem a világhálón, és ekkor akadtam rá a Szellemvárosra. Emlékszem, hogy kérdeztem is a Fumaxos csapatot, tervezik-e a magyar kiadást, de nem kaptam rá egyértelmű választ. Egy magyar kiadás számos dologtól függ ugye, de akkor már biztos voltam abban, hogy ha magyarul nem is, angolul biztosan keresztezni fogjuk egymás útjait – szerencsére tavaly idehaza is megjelent, így nem kellett az örökkévalóságig várni.

Michael Shipman paranoid skizofréniában szenved, arcnélküli emberek és számtalan egyéb hallucináció kínozza. Nem szedi a gyógyszereit, és mikor kórházba kerül, lassan kételkedni kezd önmagában. Fokozatosan elbizonytalanodik, már-már maga is kezdi azt hinni, hogy őrült. Mivel retteg minden elektromos eszköztől, nem tudja a pontos részleteket, de azt még ő is hallotta, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait. A bökkenő csak az, mire észbe kap, már ő az első számú gyanúsított...

2018. március 25., vasárnap

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant is Completely Fine/Eleanor Oliphant köszöni, jól van

A könyv lépten-nyomon szembe jött velem, képtelenség volt elkerülni. Ajánlgatta a könyves oldal, ahonnan angol nyelvű könyveket rendelek, a kedvenc többnyelvű könyvesboltomban belépve az első volt, amit megláttam, és persze néhány blog is az arcomba tolta. Éreztem, hogy olvasnom kell, és azt is, hogy magyarul nincs az a pénz, amiért megvenném! Életemben nem először, és vélhetően nem is utoljára, azért nem olvastam egy jónak ígérkező regényt, mert egyszerűen borzasztó a borítója!Értem én, legalábbis sejteni vélem, mit szeretne kifejezni, de nem érdekel..

Eleanor úgy érzi, jól van, eljár dolgozni, nem igen barátkozik senkivel, a hétvégéit pedig kiüti némi pizzával és néhány üveg alkohollal. Minden szerdán telefonon beszél az anyukájával, és nem gondolja, hogy az élete lehetne másmilyen is. Egészen addig, míg egy koncerten megpillantja élete szerelmét, majd nem sokra rá a cég informatikusa, Raymond is színre lép, akivel közösen megmentik egy idős úr életét. Ezek az események felrúgják az amúgy kiszámítható, rutinokra épült napjait, felforgatják a világát, ő pedig igyekszik lépést tartani vele. 

2018. március 18., vasárnap

Dexter élt, él és élni fog... (18+) Szigorúan felnőtt tartalom - (Variálós vasárnap #44)



Kicsit rendhagyó a mai poszt, aki érzékenyebb, és/vagy még nem töltötte be a 18. életévét, legyen kedves, és most zárja be az oldalt. 



Írtam anno Dexter barátunkról, aki az irodalom egyik legszimpatikusabb sorozatgyilkosa, mert hogy sorozatgyilkosokat és erőszaktevőket tesz el láb alól, és valami olyasmit is lekörmöltem, feltéve, hogy nem téved, a való életben sem lenne feltétlen ellenemre. Nos, most egy picit meghasonlottam önmagammal, és viaskodik békés természetem ezzel a régen leírt, de komolyan hitt mondattal, ugyanis kiderült, van ilyen...Vagyis nagyon közel hozzá. Bezony, Pedro Rodrigues Filho névvel látta meg a napvilágot, Brazíliában. 

2018. március 17., szombat

Benedict Jacka: Taken (Alex Verus #3)

A tavalyi év egyik kellemes hozománya volt Benedict Jacka Alex Verus szériája, ami időhiány miatt csak a rövidkönyvek sorozatba kerülhetett be. A Taken lehetőséget teremtett számomra arra, hogy kiköszörüljem ezt a csorbát, mivel mostanra az egyik kedvenc sorozatommá vált. Többet érdemel, még akkor is, ha idehaza nem adták ki.

Alex új megbízást kap, mágus tanoncok tűnnek el nyom nélkül, senki sem tudja hogyan és hova. Dacára mindannak, amivel a Tanács próbálkozik, semmi sincs a kezükben, még egy negyed nyom sem, amin elindulhatnának. Mivel Luna maga is tanonc, Alex pedig szereti a kihívásokat, ráadásul titokzatos üzenetet kap, amiről erősen érződik a csapda szaga, mégis úgy dönt, nem várakozik ölbe tett kézzel, beleveti magát az események sűrűjébe.  

2018. március 12., hétfő

Na meg a nagyharang...

A halál misztériuma azóta téma, mióta ösztönösségünkön átütött ez első tétova kommunikációs kísérlet. A gyász, a veszteség érzése minden élőlény számára természetes, része az életnek. Kivételt képez talán az ember, aki a fejlődéssel együtt elvesztette közvetlen kapcsolatát az anyatermészettel, s mint ilyen, gyakran nem kis borzalommal figyeli, milyen kevésen múlik minden, s milyen törékenyek vagyunk magunk is. Nem csoda, ha írók sokaságát ihlette meg a téma, hiszen megérteni az érthetetlent, elfogadni az elfogadhatatlant mindig a legnehezebb. Az e havi témánk, körposzt formájában is ez, a halál tematikája a könyvekben, hogyan viszonyulunk hozzá, s mit gondolunk róla. Hosszú kihagyás után magam is jelentkeztem, talán mert öregszem, vagy mert ahogy mennek az évek, egyre több veszteség ér. Olyan téma ez, amivel könnyen ment az azonosulás.

2018. március 4., vasárnap

André Aciman: Szólíts ​a neveden

Nem rejtem soha véka alá, hogy ritkán, igen ritkán olvasok romantikus regényeket. Legfeljebb kevert stílusban, de folyton morgolódom, mikor a romantikus szál elviszi a történetet, mikor célja és nem eleme a sztorinak, mert nem ritkán zseniális ötletek jutnak ebek harmincadjára miatta. És persze azért sem olvasok romantikus regényeket, mert amikor az alapokat olyan jól megírták (Jane Eyre, Büszkeség és balítélet), minek olvasnék ócska fércmásolatokat?! Most mégis kézbe vettem egyet. Okom nem sok volt rá, Oscar-díjra jelölt filmet készítettek belőle, amit magam is megnéztem, de mivel mindenki azt állította, a könyv még jobb... Maradt más választásom?

A kissé magának való, 17 éves Elio, az Észak-Olasz nyárban várja apa ez évi védencét, aki hat hétig némi segítségért cserébe náluk lakhat. Oliver érkezik, a harsány, talán kissé nyers, mégis megnyerő 24 éves egyetemi tanár, aki a könyvén dolgozik. A fiú felajánlja neki, hogy körbe vezeti, ahogy az elődeivel is tette, egyébiránt élvezi az életet, zenél, átiratokat készít klasszikus zenei darabokról, a barátai és nyári szerelme társaságában szórakozik, és ezt borítja fel az amerikai igazi hurikán módjára. Eleinte nem érti, mi történik vele, de hamarosan nyilvánvalóvá válik, nincs egyedül az érzéseivel.

2018. március 1., csütörtök

Alan Bradley: A halott madarak nem énekelnek (Flavia de Luce #6)

Flavia de Luce hatodik kalandja ezúttal is Bea jóvoltából jutott a birtokomba. A megérkezése ugyan kalandos volt, amin akkor kicsit bosszankodtam, így utólag inkább azt mondanám, méltó volt a sorozathoz. Elveszett, megkerült, ha gyilkosság- szerencsére - nem is, de talány követte, még most sem tudjuk, miért nem kaptam értesítést az érkezéséről, de talán már nem is számít.

Flavia családjával együtt nehéz időszakon megy keresztül, eddig is sejtette mindenki, hogy édesanyja minden bizonnyal halott, hiszen jó néhány éve már annak, hogy eltűnt, de sejteni, és biztosan tudni, két különböző dolog. Külön vonattal szállítják haza koporsóját, a vasútállomáson rengetegen megjelennek, s közülük sokan ismeretlenek a lány számára. Egy férfi furcsa üzenetet ad át Flaviának, majd a zűrzavarban a vonat alá esik. Nem ér rá foglalkozni sem az üzenettel, sem a váratlan halállal, a tudomány segítségével egy valódi csoda véghezvitelét tervezi, az élet azonban máshogy dönt.