2017. január 22., vasárnap

Rick Riordan: Demigods & Magicians (Percy Jackson & Kane Chronicles Crossover #1-3)

Rick Riordan keresztsorozata a félistenek és mágusok között három részig jutott, három elég rövid novelláig, de így együtt már egy 240 oldalas külön történetté nőtték ki magukat. Miután elolvastam, tudom - és most még jogosan is emlegetem -, hogy piszok rövid lett. Ebből, Riordan kvalitásaival minimum egy 500 oldalas könyvet lehetett volna írni. Nem értem, hogy miért nem így történt, de be kell érnünk azzal, ami jutott.

Mindenki, aki végigült néhány történelemórát, pontosan tudja, létezik egy sajátos összemosása a görög és egyiptomi kultúrának, isteneknek, de azért mégis kérdéses volt, hogyan fog ez működni. Ne találgassatok, elárulom: tökéletesen!

The Son of Sobek


Carter egy hatalmas krokodil szörnyet szeretne ártalmatlanná tenni, csakhogy kiderül, ezzel nincs egyedül. Egy nagyon különös fiú, aki valami félvértáborra hivatkozik, szintén ugyanarra a szörnyre pályázik, és mi tagadás, első találkozásuk nem sikerül túl jól.

2017. január 16., hétfő

Frei Tamás: A Bankár

Már áradoztam arról, hogy mennyire szeretem Frei Tamást, és igazából ez azóta sem változott. Élvezem a narrálást, és az aprólékos, részletekbe vesző stílusát. Szóval egyértelmű volt, hogy A Megmentő után, A Bankár is előtérbe kerül. Kicsit sokáig tartott, de csak megtörtént.

A letűnt korok dicsőségén merengve, a luxuskörülmények között élő ex bankár némi haragot érez a magyar miniszterelnök iránt, mivel az a fejébe vette, hogy hazaviteti Jamaicáról. Ráadásul példát is akar statuálni rajta azért a vacak néhány milliárdért.
Genovában André végre megtalálta a helyét Adrienn mellett, az új, közös életük lehetőségét zúzza szét az az orosz bérgyilkos, aki kis híján kivégzi mindkettőjüket. A férfinek nincs sok választása, maga mögött kell hagynia korábbi életét, benne a kedvesét is, hogy kiderítse, miért törnek ismét az életére.

A történet két különböző főszálon fut egyszerre - és még akad néhány, sokszor alig jelentéktelenebb oldalág is -, és ez az a momentum, amit különösen szeretek a kalandregényekben, persze ha csak jól írják meg azokat. Szeretek szereplőről szereplőre ugrálni, összerakni a különböző mozgató rúgókat, érteni, átérezni. Vagy legalább megpróbálni.

2017. január 14., szombat

John Tiffany, Jack Thorne, J.K. Rowling: Harry ​Potter és az elátkozott gyermek (Harry Potter #8)

Szintén egy karácsonyi ajándék volt, és alighanem az egyik leginkább várt darab, nálam és meglehetősen sokaknál. Tisztában voltam azzal is, nem Rowling írta - mintha nem lenne az is elég, hogy a nevét és ötleteit adta hozzá -, a munkát ezúttal más végezte, és azt is tudtam, hogy színdarab, viszont ezt sem éreztem problémának. Legyünk őszinték, Shakespeare után egy mai nyelven íródott darabban egyszerűen nincs semmi kihívás! Arra azonban nagyon kíváncsi voltam, mégis mitől van ennyire elájulva mindenki?! Remélhetem, merjem remélni, hogy tényleg jó?

Albus élete a Roxfortban nem egészen olyan lett, ahogyan elképzelte, legjobb barátja többek szemében szálka, ráadásul csak azt képes bizonyítani, mennyire nem méltó családi nevéhez. És ha már itt tartunk, viszonya a híres szülőjével egy cseppet sem könnyű. Amikor megtudja, hogy apja sem tökéletes, lehetőséget lát arra, hogy kiköszörülje a csorbát. Az ötlet teljesen esztelen, veszélyes, tehát muszáj megpróbálni, közben Harry sebhelye újra sajogni kezd. 

2017. január 12., csütörtök

Most mondhatnám...

...hogy rossz napom volt, de hazudnék. Az igazság az, hogy már reggel több ízben hangosan nevettem, a kissé morcos embertársaim legnagyobb döbbenetére, és nem, egyáltalán nem szégyellem. Az alábbi történet az ország/város bármelyik pontján, földrajzi helyzetétől függetlenül megtörténhetett ma. És szerintem meg is történt pár alkalommal.

Az úgy kezdődött, hogy tegnap este azt olvastam, mára hó lesz. Tulajdonképpen ránthattam volna egyet a vállamon, hiszen itt van a szezonja, de ez igazából azt jelenti, hogy vége a gyaloglásnak, mert csúszós úton nem közlekedek, ezért negyedórával későbbre állítottam be az órát - és csak hússzal aludtam tovább -, mert az a száz méter a villamosig igazán nem nagy táv! Ha négykézláb megyek is, alig néhány perc, szóval pánikra nincs itten semmi ok!

2017. január 8., vasárnap

Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Amikor felkínálták a könyvet olvasásra, nem tudtam, mit mondja. A novellákat egy csokorba fogó kötetben számos olyan írót találtam, akiket nem szeretek. Igen, bevallom, nem szeretem a nagy magyar írókat, akiket erőszakkal toltak le a torkunkon gyerekkorunkban, és akiket soha de soha sem voltam hajlandó elolvasni. Az unalomig sugárzott filmes feldolgozások sem szórakoztattattak, de mivel akkoriban nem volt más, hát a legtöbbet végigszenvedtem. Többször is. Így hát nem, én nem szeretem Móriczot Zsigmondot, Jókai Mórt, Gárdonyi Gézát. Aztán némi gondolkodás után mégis igent mondtam.

Régóta tervezem, hogy kicsit kilépek a korfontzónámból és olvasok valamit, mondjuk egy magyar romantikust, akit korábban soha sem vettem volna a kezembe, és úgy gondoltam, egy novellás kötet tökéletes lesz erre a célra. Tökéletes, mert egyik mű sem olyan hosszú, hogy ne bírnám ki, és mégis kapnék valami ízelítőt adott író stílusáról. Még akkor is, ha ez bizony nem az én kedvenc témám.

2017. január 5., csütörtök

Stephenie Meyer: A vegyész

Bevallom, hogy elsők között, és önként jelentkeztem a könyvért. És hogy miért? Az oka egyszerű: számomra a Twilight egy jól megírt, tiniknek szóló, klasszikus alapokra helyezett szerelmi történet volt, én pedig kedveltem. Hogy szükség volt-e a folytatásokra, azon már lehetne vitatkozni (NEM!), de ez teljesen más kérdés. A sztori olyan, mint a Büszkeség és balítélet, csak ugye az aktuális divathullámnak szólt. Aztán a folytatásoknak köszönhetően hamarosan kiderült, hogy Stephenie Meyer nemigen remekel akciójelenetek írásában, viszont akkoriban ez volt a szériával a legkevesebb bajunk.

Néhány évre rá megérkezett A burok, én pedig arra jöttem rá, hogy kedvenc írónőnk igen gyenge annak a résznek a megírásában, ami a sci-fit jelentené (az első 80-100 oldalon egyenesen át kellett rágnom magam), meglepő módon azonban az emberi érzelmek talaján egyenesen elképesztő. Ez már nem volt egyértelműen szerelmi történet, érdekes morális kérdéseket feszeget, és komolyan mondom, van benne egy jelenet, amin a mai napig – pedig többször olvastam – képes vagyok zokogni. Így aztán teljesen normális kíváncsisággal a szívemben feltettem magamnak a kérdést, mivel jómagam szeretem ezt a kalandregényes, kémes, thrilleres műfajt: Meyer képes lehet valami újat hozni?

2017. január 3., kedd

Teaser kedd #151


Az idei első olvasmányomat körültekintően szerettem volna megtervezni, de jó szokás szerint csak úgy levettem egy könyvet a polcról. És mivel már nagyon rég tartozom magamnak ezzel a könyvvel, azt hiszem, eléggé meg vagyok elégedve a véletlen választással.




Valamelyik rohadt gép fogja magát, és megtalálja a Választ, mi meg repülünk az állásunkból. Úgy értem, mi itt fél éjszakákon át azon vitázunk, hogy van-e Isten, vagy nincs, erre ez az átkozott masina fogja magát, és reggelre odaadja a rohadt telefonszámát is.


Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak 

2017. január 1., vasárnap

És ami kimaradt - könyvekről röviden

Nem tartom kizártnak, hogy rovat lesz ebből a tömörítő posztból, mert van néhány könyv, amiről szándékoztam írni, néhányat el is kezdtem, de valamiért sosem került rájuk sor. No nem azért, mert mondjuk valamelyik rossz lett volna, inkább csak az az oka, hogy annyi idő eltelt az olvasás óta, esetleg nem is emlékszem már mindenre - hiszen jegyzeteket nem készítek.

Néhány könyv ezek közül nagyon is megérdemelne egy önálló bejegyzést, de ilyen az élet! A poszt igen vegyes és szerteágazó, több írót, stílust foglal magába. Mindenki mazsolázhat belőle kedvére.

2016. december 31., szombat

Ez is megvolt, azaz mit olvastam 2016-ban

Pupilla oldalán futottam bele a 2016-ban olvasott könyveinek listájába, és ez erősen elgondolkodtatott. A saját jegyzékem fele olyan hosszú sincs, minden értelemben kevésbé nevezhető impozánsnak, de a tavaly kínkeservvel összehozott húszhoz képest mégis hatalmas javulás. Arról rég nem álmodom, hogy ismét elérek a 8-10 évvel ezelőtti 100-120-as darabszámhoz, de ha ezt tudom tartani, tekintettbe véve, hogy egyre kevesebb könyvet veszek, előbb-utóbb utol érem magam. Majd valamikor 2057-ben, viszont ez akkor is jó eredmény! A 35 olvasott könyv azt jelenti, hogy átlag másfél hetente újabb könyvbe kezdtem. Jupiiii!

Belefutottam néhány nagyon jóba, közepesbe, esetleg erősen túlértékeltbe. Feszegettem a határaimat, amiért a nagylábujjam rendre kikandikált a komfortzónám képzeletbeli vonaláról.
Csakhogy arra is most jöttem rá, igazi biztonsági játékos vagyok, az olvasott könyvek többségét régi kedvencek adták; Rick Riordan, Murakami Haruki, Vámos Miklós, Dan Wells, Pittacus Lore, Jonathan Stroud, Mark Lawrence és Charlaine Harris alkotják a kemény magot. Ők az örök visszatérők, akikben, akármilyen stílust is képviselnek, nem csalódom.

2016. december 29., csütörtök

Juan Díaz Canales - Juanjo Guarnido : Blacksad - Árnyak között - ünnepi könyves poszt

Csupa szépet olvastam Juan Díaz Canales és Juanjo Guarnido nevéhez fűződő noir stílusú képregényről, annyira jókat, hogy bekerült a karácsonyi listámba. Valójában Nima tehet az egészről, mert nála láttam meg először, de később többen csatlakoztak hozzá, és miután egyszer rákerestem, végleg elvesztettem maradék kis ellenállásom utolsó darabjait is.

Blacksad egy régi szerelmét valaki brutálisan meggyilkolta, jóllehet az érzések már rég tovatűntek, hiányuk  azért fáj még kicsit. A szálak magasra vezetnek, a rendőrség szerint nem kéne foglalkoznia az üggyel, de mint olaj a tűzre, úgy hat a segítőszándékú tanács. Ráadásul totálisan felesleges is.

Az 1950-es évek Amerikájában vagyunk, a világ még nem heverte ki a második világháború hatásait, sokan keresik az életük értelmét, benne önmagukat. Az újjáépítési hullám gazdasági fellendülést hozott, új embereknek, új álmokat, egy új, lassan vaduló, szabadulni vágyó valóságban. A lehetőségek országában minden szabad, és hogy egyes emberek mivé válhatnak egy ilyen szituációban, azt ebben a képregényben állati formában láthatjuk. A szereplők fizikai megjelenése már előre elárul néhány dolgot a karakter jelleméről, ez pedig nem csak érdekes, de izgalmas is. Kivéve a női karakterek esetén, mert ők igazi hibridek, inkább emberek. Vajon miért? (A kérdés szigorúan költői!)