2018. március 17., szombat

Benedict Jacka: Taken (Alex Verus #3)

A tavalyi év egyik kellemes hozománya volt Benedict Jacka Alex Verus szériája, ami időhiány miatt csak a rövidkönyvek sorozatba kerülhetett be. A Taken lehetőséget teremtett számomra arra, hogy kiköszörüljem ezt a csorbát, mivel mostanra az egyik kedvenc sorozatommá vált. Többet érdemel, még akkor is, ha idehaza nem adták ki.

Alex új megbízást kap, mágus tanoncok tűnnek el nyom nélkül, senki sem tudja hogyan és hova. Dacára mindannak, amivel a Tanács próbálkozik, semmi sincs a kezükben, még egy negyed nyom sem, amin elindulhatnának. Mivel Luna maga is tanonc, Alex pedig szereti a kihívásokat, ráadásul titokzatos üzenetet kap, amiről erősen érződik a csapda szaga, mégis úgy dönt, nem várakozik ölbe tett kézzel, beleveti magát az események sűrűjébe.  

A harmadik rész több dolgot bebizonyított számomra, Dresdent, akihez annyit hasonlítják, végleg elengedhettük, és ha lehet ilyet mondani, most állt össze a brand. Az első két részt is élveztem, Alex szórakoztató, sokat tud, és ezeket az ismereteket hajlandó megosztani a tanítványával, az olvasóival, és mindazokkal, akik kérdezik. Ugyanakkor maga is folyamatosan tanul, apró részletekből rakja össze az egész képet, és bár igyekszik távol tartani magát a politikától, valójában ő a mérleg nyelve, aki mégsem igazán hajlik semerre.

És ha már itt tartunk, a sötét és világos mágusok nem is állnak messze egymástól. Azért mert valaki a fény felé fordul, nem jelenti, hogy nincsenek ambíciói, vagy akár gonosz szándékai, csak arról, elfogadják, hogy vannak szabályok, és azokat több levesebb sikerrel be is tartják. Akadnak köztük jó és rossz emberek egyaránt. A sötétek viszont köpnek a szabályokra, azt teszek, amit csak akarnak, nyíltan, nem titkolva mások elől sem, de szervezetlenek, nincs tanácsuk, ugyanakkor a hierarchiájuk nagyon is valós, mindenki tudja, ki áll felette a rangsorban. És mit tesznek ezzel szemben a tanács tagjai? Hát... semmit. Mindenki elfordítja a fejét, mert akkor nem kell reagálni a nyíltan felháborító eseményekre, s persze mindig akad valaki, aki ezt az álszentséget kihasználja.

Alex ezért döntött úgy, hogy inkább kívül marad. Valamikor egy sötét mágus tanítványa volt, de megszökött, és akit utána küldtek, megölte. Majd egyszerűen csak felszívódott, kerülve a figyelmet. Egészen addig, míg ki nem derül, hiába került minden feltűnést, rég tudnak róla, csak nem foglalkoztak vele. Mindenki elfordította  fejét, ahogy az megszokott. A szükség azonban nagyúr, kell jós, ki mást lehetne felkérni, megzsarolni, vagy akar elrabolni a cél érdekében?

Imádom a különböző képességeket, és a varázslók csak azzal manipulálhatnak, azzal az eggyel, ami nekik jutott, persze adott csoportokon belül nem egyforma az erő elosztás. Akadnak köztük, a teljesség igénye nélkül, erő, föld, víz, levegő, élet, elme, vagy akár időmágusok, és ahogy Alex, bár az ő fajtájából nagyon kevesen akadnak, jósok is. Elképesztően jól kitalált világ, és résztől részre tudunk meg új dolgokat. Alex jövőbelátó képességéről derülnek ki a legjobb dolgok, de azért folyamatosan jönnek apróságok, és ami külön elképesztő, mesteri precizitással húzza meg Jacka a határvonalakat is. Például egy vízmágus nem dolgozhat az élő testben lévő vérrel, hiába a nagy részünk víz, mivel az már életmágia, és akkor sorolhatnám sokáig.

Na de hogy a történetről is mondjak végre valamit, az eltűnt tanoncok esete az első pillanattól kezdve ezerrel pörög. Több szálon futnak az események, amik újra és újra keresztezik egymás útját. Alex, és a mellé szegődött tanítványok megfigyelnek, kikérdezek, és persze vívnak néhány párbajt is. Régi és új ismerősök egyaránt felbukkannak, tovább növelve az amúgy sem csekély káoszt, de persze nem mindenki az, akinek látszik.

A tettes személye mind két szál estében könnyen kitalálható. A derék jövőben látó előtt tehetjük össze a képet, de annyira szórakoztató a fejében lenni, hogy ez egyáltalán nem von le az értékéből. A vége azért tartogat némi meglepetést, és megteremt egy olyan átívelő szálat, ami a későbbiekben még rengeteg izgalmat és csavart tartogat. Persze a kiszámíthatóság sosem erény, de sokszorosan kárpótol a világ, és a főhős,  amit és akit Jacka teremtett. Egyértelműen folytatni fogom, a nem is annyira távoli jövőben.

9/10

És itt bele is olvashattok! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...