2017. január 31., kedd

Teaser kedd #152


Idén eddig még szerencsém volt - diszkréten le is kopogom -, minden eddig olvasott könyvemet szerettem, ami színtiszta mágia. És ha már mágia, természetfelettivel foglalkozó regényeket egyre ritkábban veszek kézbe, létezik pár olyan darab, ami örök kedvenc marad, vagy olyan, amit sorozatban adtak, és még nem értem a végére, de új darabba, a Midnight, Texason kívül nem vágtam (az meg nem számít, mert ugye Charlaine Harris) már egy jó ideje.

A hétre hozott regény ahogyan előre várható volt, lassításra szólít fel. Így volt ez a sorozat eddigi összes darabjával, komótosabb tempóra fogott, elvitt egy fura, melankolikus világba, és nem tűrt meg maga mellett senki mást. Nem állítom, hogy ellenemre van, sőt, élvezem, hogy be lehet kuckózni, és olvasni ezeken a hosszú estéken. Azért nem tökéletes a helyzet, néhány dologhoz ismét hozzá kell szoknom, mégis próbálom kihozni a helyzetből a maximumot.




It was after Queen Akasha had been destroyed and the mute red-haired twin, Mekare, had become “the Queen of the Damned.” I’d witnessed all that—the brutal death of Akasha in the moment when we all thought we would die, too, along with her.


Anne Rice: Prince Lestat

2017. január 29., vasárnap

Zoltán Benyák: A nagy illúzió

A Csavargók dala után igent mondtam a felkérésre, mert akkora hatást gyakorolt rám, hogy tudtam, lesz még folytatása kapcsolatunknak, aztán fél évig olvastam. Persze ennek is megvan az oka, nem a megfelelő pillanatban került hozzám, amit igazán nem vethetek a szemére, ráadásul helyesebb lenne azt írni, csak nyitva volt, mert amikor végre elkezdtem ténylegesen olvasni is, három nap alatt a végére jutottam.

Tom Pasztor egy valaha szebb napokat látott család festő sarja nem nevezhető józan életű művésznek. Feleségével rég óta csak együtt élnek, a valaha létező érzelmeknek csupán egyetlen közös gyermekük állít emléket, akinek mi tagadás, lehetnének jobb szülei is. A hideg és éhségtől való menekülésük visszaviszi őket a férfi egy rég elvesztett életéhez. Senki sem számít arra, ami ezek után következik, sem arra, hogy a halál után jön csak a neheze.

2017. január 26., csütörtök

Evelyn Grill: A gyűjtő

Már nem tudnám megmondani mikor, az biztos, hogy évekkel ezelőtt ajánlotta Pupi A gyűjtőt, és bár egy akcióban szinte egyből beszereztem, csak 2017 hozta meg a kézbevételét is.

Alfred Tähweig szenvedélyesen gyűjtöget, nagyjából mindent, ami másnak szemét. Neki igazi kincs, és ennek érdekében kukákban turkál, az utcán szedeget, egyre lepusztultabb és elhanyagoltabb külsejével zavarba hozza barátait, akikkel minden pénteken együtt vacsorázik.

Mind minden normális betübanger, magam is gyűjtögetek, igaz, csak könyveket, de meg tudom érteni a szenvedélyt, legalábbis egy bizonyos fokig. Alfred azonban túlmegy miden határon, kimeríti a kényszeres gyűjtögető fogalmát. Minden jel szerint beteg, amit a környezte világosan lát, de az sem tagadható, ahogy kezelnék a problémát, eleve sikertelenségre van ítélve. No meg egy hangyányit helytelen is.

2017. január 22., vasárnap

Rick Riordan: Demigods & Magicians (Percy Jackson & Kane Chronicles Crossover #1-3)

Rick Riordan keresztsorozata a félistenek és mágusok között három részig jutott, három elég rövid novelláig, de így együtt már egy 240 oldalas külön történetté nőtték ki magukat. Miután elolvastam, tudom - és most még jogosan is emlegetem -, hogy piszok rövid lett. Ebből, Riordan kvalitásaival minimum egy 500 oldalas könyvet lehetett volna írni. Nem értem, hogy miért nem így történt, de be kell érnünk azzal, ami jutott.

Mindenki, aki végigült néhány történelemórát, pontosan tudja, létezik egy sajátos összemosása a görög és egyiptomi kultúrának, isteneknek, de azért mégis kérdéses volt, hogyan fog ez működni. Ne találgassatok, elárulom: tökéletesen!

The Son of Sobek


Carter egy hatalmas krokodil szörnyet szeretne ártalmatlanná tenni, csakhogy kiderül, ezzel nincs egyedül. Egy nagyon különös fiú, aki valami félvértáborra hivatkozik, szintén ugyanarra a szörnyre pályázik, és mi tagadás, első találkozásuk nem sikerül túl jól.

2017. január 16., hétfő

Frei Tamás: A Bankár

Már áradoztam arról, hogy mennyire szeretem Frei Tamást, és igazából ez azóta sem változott. Élvezem a narrálást, és az aprólékos, részletekbe vesző stílusát. Szóval egyértelmű volt, hogy A Megmentő után, A Bankár is előtérbe kerül. Kicsit sokáig tartott, de csak megtörtént.

A letűnt korok dicsőségén merengve, a luxuskörülmények között élő ex bankár némi haragot érez a magyar miniszterelnök iránt, mivel az a fejébe vette, hogy hazaviteti Jamaicáról. Ráadásul példát is akar statuálni rajta azért a vacak néhány milliárdért.
Genovában André végre megtalálta a helyét Adrienn mellett, az új, közös életük lehetőségét zúzza szét az az orosz bérgyilkos, aki kis híján kivégzi mindkettőjüket. A férfinek nincs sok választása, maga mögött kell hagynia korábbi életét, benne a kedvesét is, hogy kiderítse, miért törnek ismét az életére.

A történet két különböző főszálon fut egyszerre - és még akad néhány, sokszor alig jelentéktelenebb oldalág is -, és ez az a momentum, amit különösen szeretek a kalandregényekben, persze ha csak jól írják meg azokat. Szeretek szereplőről szereplőre ugrálni, összerakni a különböző mozgató rúgókat, érteni, átérezni. Vagy legalább megpróbálni.

2017. január 14., szombat

John Tiffany, Jack Thorne, J.K. Rowling: Harry ​Potter és az elátkozott gyermek (Harry Potter #8)

Szintén egy karácsonyi ajándék volt, és alighanem az egyik leginkább várt darab, nálam és meglehetősen sokaknál. Tisztában voltam azzal is, nem Rowling írta - mintha nem lenne az is elég, hogy a nevét és ötleteit adta hozzá -, a munkát ezúttal más végezte, és azt is tudtam, hogy színdarab, viszont ezt sem éreztem problémának. Legyünk őszinték, Shakespeare után egy mai nyelven íródott darabban egyszerűen nincs semmi kihívás! Arra azonban nagyon kíváncsi voltam, mégis mitől van ennyire elájulva mindenki?! Remélhetem, merjem remélni, hogy tényleg jó?

Albus élete a Roxfortban nem egészen olyan lett, ahogyan elképzelte, legjobb barátja többek szemében szálka, ráadásul csak azt képes bizonyítani, mennyire nem méltó családi nevéhez. És ha már itt tartunk, viszonya a híres szülőjével egy cseppet sem könnyű. Amikor megtudja, hogy apja sem tökéletes, lehetőséget lát arra, hogy kiköszörülje a csorbát. Az ötlet teljesen esztelen, veszélyes, tehát muszáj megpróbálni, közben Harry sebhelye újra sajogni kezd. 

2017. január 12., csütörtök

Most mondhatnám...

...hogy rossz napom volt, de hazudnék. Az igazság az, hogy már reggel több ízben hangosan nevettem, a kissé morcos embertársaim legnagyobb döbbenetére, és nem, egyáltalán nem szégyellem. Az alábbi történet az ország/város bármelyik pontján, földrajzi helyzetétől függetlenül megtörténhetett ma. És szerintem meg is történt pár alkalommal.

Az úgy kezdődött, hogy tegnap este azt olvastam, mára hó lesz. Tulajdonképpen ránthattam volna egyet a vállamon, hiszen itt van a szezonja, de ez igazából azt jelenti, hogy vége a gyaloglásnak, mert csúszós úton nem közlekedek, ezért negyedórával későbbre állítottam be az órát - és csak hússzal aludtam tovább -, mert az a száz méter a villamosig igazán nem nagy táv! Ha négykézláb megyek is, alig néhány perc, szóval pánikra nincs itten semmi ok!

2017. január 8., vasárnap

Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Amikor felkínálták a könyvet olvasásra, nem tudtam, mit mondjak. A novellákat egy csokorba fogó kötetben számos olyan írót találtam, akiket nem szeretek. Igen, bevallom, nem szeretem a nagy magyar írókat, akiket erőszakkal toltak le a torkunkon gyerekkorunkban, és akiket soha de soha sem voltam hajlandó elolvasni. Az unalomig sugárzott filmes feldolgozások sem szórakoztattattak, de mivel akkoriban nem volt más, hát a legtöbbet végigszenvedtem. Többször is. Így hát nem, én nem szeretem Móricz Zsigmondot, Jókai Mórt, Gárdonyi Gézát. Aztán némi gondolkodás után mégis igent mondtam.

Régóta tervezem, hogy kicsit kilépek a korfontzónámból és olvasok valamit, mondjuk egy magyar romantikust, akit korábban soha sem vettem volna a kezembe, és úgy gondoltam, egy novellás kötet tökéletes lesz erre a célra. Tökéletes, mert egyik mű sem olyan hosszú, hogy ne bírnám ki, és mégis kapnék valami ízelítőt adott író stílusáról. Még akkor is, ha ez bizony nem az én kedvenc témám.

2017. január 5., csütörtök

Stephenie Meyer: A vegyész

Bevallom, hogy elsők között, és önként jelentkeztem a könyvért. És hogy miért? Az oka egyszerű: számomra a Twilight egy jól megírt, tiniknek szóló, klasszikus alapokra helyezett szerelmi történet volt, én pedig kedveltem. Hogy szükség volt-e a folytatásokra, azon már lehetne vitatkozni (NEM!), de ez teljesen más kérdés. A sztori olyan, mint a Büszkeség és balítélet, csak ugye az aktuális divathullámnak szólt. Aztán a folytatásoknak köszönhetően hamarosan kiderült, hogy Stephenie Meyer nemigen remekel akciójelenetek írásában, viszont akkoriban ez volt a szériával a legkevesebb bajunk.

Néhány évre rá megérkezett A burok, én pedig arra jöttem rá, hogy kedvenc írónőnk igen gyenge annak a résznek a megírásában, ami a sci-fit jelentené (az első 80-100 oldalon egyenesen át kellett rágnom magam), meglepő módon azonban az emberi érzelmek talaján egyenesen elképesztő. Ez már nem volt egyértelműen szerelmi történet, érdekes morális kérdéseket feszeget, és komolyan mondom, van benne egy jelenet, amin a mai napig – pedig többször olvastam – képes vagyok zokogni. Így aztán teljesen normális kíváncsisággal a szívemben feltettem magamnak a kérdést, mivel jómagam szeretem ezt a kalandregényes, kémes, thrilleres műfajt: Meyer képes lehet valami újat hozni?

2017. január 3., kedd

Teaser kedd #151


Az idei első olvasmányomat körültekintően szerettem volna megtervezni, de jó szokás szerint csak úgy levettem egy könyvet a polcról. És mivel már nagyon rég tartozom magamnak ezzel a könyvvel, azt hiszem, eléggé meg vagyok elégedve a véletlen választással.




Valamelyik rohadt gép fogja magát, és megtalálja a Választ, mi meg repülünk az állásunkból. Úgy értem, mi itt fél éjszakákon át azon vitázunk, hogy van-e Isten, vagy nincs, erre ez az átkozott masina fogja magát, és reggelre odaadja a rohadt telefonszámát is.


Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak 

2017. január 1., vasárnap

És ami kimaradt - könyvekről röviden

Nem tartom kizártnak, hogy rovat lesz ebből a tömörítő posztból, mert van néhány könyv, amiről szándékoztam írni, néhányat el is kezdtem, de valamiért sosem került rájuk sor. No nem azért, mert mondjuk valamelyik rossz lett volna, inkább csak az az oka, hogy annyi idő eltelt az olvasás óta, esetleg nem is emlékszem már mindenre - hiszen jegyzeteket nem készítek.

Néhány könyv ezek közül nagyon is megérdemelne egy önálló bejegyzést, de ilyen az élet! A poszt igen vegyes és szerteágazó, több írót, stílust foglal magába. Mindenki mazsolázhat belőle kedvére.