2017. április 25., kedd

Teaser kedd #157

 

Az eheti választottam egy kicsit mostoha gyerek, no nem a  törékeny, romantikus regényekből vett szívszorító értelemben. Az történt, hogy úgy egy hónapja hónom alá csaptam és elindultam vele a bátyámékhoz. Találomra vettem le a polcról, nem tudtam, mit találok majd benne, de csupán húsz oldalig jutottam, amikor szegény párát, nem szépítem, ottfelejtettem. Sírtam én utána, mert érzetem, hogy ez akár jó is lehet, de a könyv csak nem akart hazakeveredni. Egészen a múlt hét szombatig. Akkor aztán végre újra egymásra találtunk.

A Fated egy hamisítattan urban fantasy, mágusokkal, lehetetlen küldetésekkel, érdekes világalkotással és szórakoztató történettel. Kár lett volna kihagyni, végleg elveszteni, sosem kézbe venni. Már most tudom, hogy be kell szerezem a sorozat következő részét. És ha miden jól megy, akkor a következőt, a következőt és a következőt is. Egészen addig, míg a végére nem érek.





I didn't say fire-resistant, I said fire proof. Besides, that thing with inferno elemental was not my fault. 

Benedict Jacka: Fated (Alex Verus #1)

2017. április 17., hétfő

Jeff Lindsay: Dexter halott (Dexter #8)

Hát ez is elérkezett. Jeff Lindsay már egy ideje hátat fordított Dexter barátunknak, de hozzám csak nemrégiben jutott el. Mert mint egy dacos gyerek, egyszerűen csak nem akartam elköszönni. Ebben persze volt egy erős ellentmondás is, mert naná, hogy érdekelt! Ahogy írtam egy korábbi Teaser keddben, igen jó munkát végeztem vele, mármint a nem akarással, mégiscsak a végére értem. Nem csodálkozom, elképesztően rövid volt.

Az élet különös véletlenjei következtében Dexter előzetesben csücsül egy olyan gyilkosságért, amit nem követett el. Egyesek a bizonyíték hamisításától sem riadnak vissza, csak a testvérében bízhat. Nos, ő meg is érkezik, de nem Deb, hanem a kedves bratyó, Brian, aki egy sztárügyvéddel küld lovasságként. A derék vérnyomelemző hálásan fogadja a segítséget, még akkor is, ha jól tudja, mindennek meg van az ára. De fontossági sorrend is van a világon, és a legfontosabb jelenleg megúszni egy rendkívül hosszú börtönbüntetést, az esetleges kivégzésről már nem is beszélve. 

2017. április 14., péntek

Szabó Magda: Ókút

Ki ne ismerné Szabó Magdát? Még ha nem is olvasott tőle semmit – az én időmben nemigen került bele a tantervbe –, akkor is tudja, kiről van szó. Az Abigél azon kevés feldolgozások közé tartozik, amit gyerekkoromban minden nyáron leadtak, és én minden alkalommal meg is néztem, épp úgy, mint a Monte Cristo grófját – nincs senki a korosztályomból, aki ne találkozott volna vele, nem izgult volna rajta, akit ne varázsolt volna el a története.

Az Ókút Szabó Magda gyermekkoráról szóló visszaemlékezése, és mint ilyen, nem igényel különösebb összefoglalót. Az írónő egy hivatalnok és egy tanárnő késői gyermekeként látta meg a napvilágot, az ő felcseperedését, az ezt övező kort tárja elénk. Inspiráló, szabad légkörben nevelkedett, rengeteg íróval és költővel a családfában. Szülei maguk is írtak, így egyértelműen ösztönözték szárnypróbálgatásait. A beteges, vékonyka lány, ahogy szüleitől látta, ha nem tetszett egy könyv vége, hát magában átköltötte, majd akként mesélte. Kalandozó lelke maga fedezte fel környezetét, alig-alig fogták ki a szelet szárnya alól. Néha kegyes hazugságokkal vigasztalták a világra csodálkozó gyereket, és Dolna boldog volt.

2017. április 11., kedd

Minden magyar poéta tiszteletére - napi morzsa























Ma van József Attila születésének napja, és mint 1964 óta mindig, ekkor ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból megosztanám veletek az egyik kedvenc versemet, amit nem József Attila írt, mert hogy számomra ő a legjobb. 112 éves lenne idén, és úgy érzem, ha valami csoda folytán köztünk élne, belefulladna a témák tucatjába. Az ihlet azonban már más kérdés...

2017. április 8., szombat

Jenny Lawson: Furiously Happy

Akik rendszeres olvasnak, tudják, hogy sok dolog érdekel, persze vannak visszatérő témák, de vadászom az újdonságokra. Gyakran írok és beszélek olyan dolgokról, amik esetleg más érzékenységét zavarják. És higgyétek el, mindenkit zavar valami. Sok esetben olyasmi, amit mi, kívülállók vagy nem értünk meg, vagy az érezzük ki belőle, hogy az illető homokba dugja a fejét. Attól, hogy nem beszéltük valamiről, még létezik, és ha a szőnyeg alá söpörjük, a gyerekeinknek sem tanítjuk meg, mit kellene tenniük hasonló helyzetben. Képtelen lesznek segítséget kérni, önmagukat okolják majd olyasmiért, ami nem az ő hibájuk, és ugyanolyan szorongó felnőttek lesznek, mint mi.

Rengeteg tabu létezik, amiket a modern társadalomban szorgos munkával építettünk fel, és amikor egy ilyen képzeletbeli kerítésen átlépünk, borzongással vegyes csodálkozással pislogunk arra a másfajta valóságra. Sokszor megrémiszt, túl sötét, túl... Szóval nem akarunk gondolni rá, pedig lehet, nem ártana tudni, adott szituációban hogyan kéne viselkednünk. Úgy dönteni, hogy valami nem létezik, csak elodázza a felelősségünket a minket körülvevő dolgokról, de fel nem ment a vakságért.

2017. április 2., vasárnap

Anne Rice: Prince Lestat (The Vampire Chronicles, #11)

A harmadik rész után meglehetősen nagyon ugrottam, de mivel azt írták, hogy a The Queen of the Damned utáni időket követi majd, én meg egyszerűen imádom Lestátot, úgy éreztem, semmi baj nem származhat abból, ha kihagyom a közbenső 7 kötetet. Vagyis igen erősen reménykedtem benne.

Lestatot régóta kíséri az ismeretlen hang, aki lakótársa magányos, vándorlással gazdag éltében. Igazi béke köszönthetett volna be a vámpírok világára, de valaki menedékeket éget fel, és az ifjú vámpírok tucatjával hullanak. Senki sem tudja, mi történik, ki követi el a merényleteket, a hullák száma gyarapszik, az öregeket összetartásra szólítják fel. Minden jel szerinte teljesen reménytelenül. Egy vezérre várnak, valakire, aki összefogja a reménykedőket.

Nos, a történet valóban a kárhozottak királynője után játszódik, de nem közvetlenül. A történet fonalvezetése valóban azt követi, csak közben elmúlt hipp-hopp néhány évecske, szóval senki sem olyan már, mint volt. Csak Lestat merengős, tépelődő természete ugyanolyan. No meg néhány régi szereplő is megvan, de akadnak újak. Nos, nem feltétlen újak, csak nekem kimarad az 1988 utáni rész. És mégis az a furcsa, tökéletesen tudtam követni a történetet.

2017. március 28., kedd

Teaser kedd #156


Az e heti választottamról sok szépet és jót hallottam. Egy értékelést sem mertem végigolvasni, de amit elcsíptem belőlük, az igen biztatónak tűnt. Mivel a múlthónapban egy igen jó akció keretében 2.184,- forintért sikerült megcsípnem, nem is vártam tovább. Akkor ennél jobb ár nem létezett, de most 50%-os akcióban beszerezhető, ha valakit érdekel.

Már az első mondatok eldöntötték, hogy kedvelni fogom. Még épp csak elkezdtem, de már mosolyogtam, kuncogtam és nevettem a villamoson, ahol napszaktól függően néztek lököttnek, idiótának, és totálisan őrültnek is. Ha más nem, akkor ez meggyőzhet mindenkit arról, hogy itt egy tényleg vicces könyvről van szó, méghozzá borzasztó dolgokról.





Surely the people naming antipsychotics could have come up with something less hurtful. After all, we don't call Viagra the "floppy-dick pill" and hardly any of us refer to anger-management therapy as "maybe-just-stop-being-such-an-asshole class." 


Jenny Lawson: Furiously Happy - A Funny Book About Horrible Things

2017. március 27., hétfő

The Blacklist/Feketelista 1-2 évad

Kerestem valami jó kis sorozatot, mert a régiek vagy véget értek, vagy ebben a pillanatban egyáltalán nem kötnek le, és a Feketelista már jó néhányszor szembejött velem. Az az igazság, és ez nem oly régen számotokra is kiderült, odáig vagyok James Spaderért. Teljesen. Imádtam, mikor lazán hátracsapott szőke haja volt, szerettem szemüvegben és nélkül, romantikus drámákban és thrillerekben, akkor is, amikor a haja elkezdett hullani, mert olyan kisugárzása van a palinak, hogy muszáj nézni!

Raymond "Red" Reddington a keresett bűnözök között is igen előkelő helyen áll. Hazaárulással kezdte húszon éve, de itt nem állt meg. Évek óta hiába keresik, a közelébe sem érnek soha, és akkor, egy szép napon egyszerűen besétál az F.B.I. székházába és megadja magát. Kizárólag Elizabeth Keennel hajlandó beszélni, azzal az ügynökkel, aki profilozóként az első napját tölti. Senki, a lány sem tudja, mit akar tőle Reddington, de a férfi olyan titkokat és bűnözőket ígér, aminek érdekében hajlandóak egyességet kötni a saját lelkiismeretükkel, no meg a minden jel szerint is többszörös gyilkos bűnözővel, és hamarosan már nem lehet biztosan tudni, ki profitál többet a kapcsolatból, de az biztos, Raymond állja a szavát. 

2017. március 26., vasárnap

Azért fontos a feminizmus... - (Variálós vasárnap #42)


Itt a március, a nők történelmének hónapja, és mi bőszen ünnepeljük is őket, meg a tavaszt, és úgy bármit, ami szembejön, de közben akarva akaratlanul elmerengünk néhány mostanában történt eseményen, mert hát a világ szórakoztat, és mint ilyen, folyton add valami gondolkodni valót.
Persze ezek a történések többnyire vihar a palackban érzetet keltenek, mégis van bennük valami, amitől elindul egy gondolat, egy hullám, és hirtelen azon kapja magát az ember lánya, hogy már megint nem érti!

Volt ugye a nőnap, ami a közhiedelemmel ellentétben nem egy komcsi ünnep, és gyökerei jóval a szavazati jogunk megszerzése előtti időkre nyúlnak vissza, de ahogy olvastam a magyar nyelvű wikipedia oldalt, nos, a dolgok változtak ugyan, de mégsem annyit, mint gondolnánk. A problémáink nagy része most is ugyanaz mint 1857-ben, 1917-ben és '45-ben volt. Folyamatosan azt bizonygatjuk, hogy nem vagyunk menstruáló démonok, ha sikeresek vagyunk, sem karrierista szukák, ha  a gyerekeinket bölcsődébe adjuk, hogy dolgozhatunk informatikai területen, lehetünk matek- és fizikatanárok, jóllehet ezek nem "női szakmák". Képesek vagyunk gondolkodni, gondoskodni, kemény munkánkért egyenlő bért is kérünk, és igen, mellünk is van - rendszerit kettő, és mégsem ez tesz valakit nővé.

2017. március 19., vasárnap

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak #1-5

Tartozom egy vallomással, korábban még sosem olvastam a ezt a mára kultikussá vált sorozatot. Láttam a filmet - mondjuk mély nyomot nem hagyott bennem -, a legtöbb barátom olvasta, tudtam róla rengetege dolgot, ismerem a törülközőnapot, tökéletesen tudom, kicsoda volt Douglas Adams, egyszerűre csak nem került rá sor. Aztán amikor azt kerestem, mi legyen 2017 első olvasmányba, úgy döntöttem a polc hátsófeléről választok valamit, mert ott vannak a több éve olvasatlanok, és ez volt az első, ami a kezembe került.

Arthur sosem szerette a csütörtököket, valahogy nem az ő napja, így volt ez akkor is, amikor a város emberei megjelennek a küszöbe előtt azzal a szilárd elhatározással, hogy leromboljál a házát, mivel ott fog elhaladni az új sztráda. Nem szereti jobban akkor sem, mikor Ford Prefectről, a  barátjáról kiderül, hogy földönkívüli. Az már szinte szóra sem érdemes, hogy néhány gigantikus úrhajó éppen a Földet akarja elbontani, minden lakosával együtt, mert útban van egy űrsztráda építéséhez. 

2017. március 15., szerda

Charlaine Harris: Day Shift (Midnight Texas #2)

Az első rész tetszett, de inkább volt egy lassú, kisvárosi regény, mint pararomantikus irodalom. Hála érte az égnek, mert bár a természetfeletti minden lapról süt, mégsem hasonlítható össze a többi hasonló könyvvel.

Manfred Dallasba utazik egy hosszú, munkás hétvégére, nagyon meglepődik, mikor meglátja Oliviát, aki a jelek szerint egyáltalán nem szeretné, hogy felismerje. A következő meglepetés akkor éri, amikor egy házaspár meghall néhány szobányira tőle, de ezt is felülmúlja az a sokk, ami akkor éri, mikor az egyik vendégének szelleme elhagyja porhüvelyét, méghozzá épp akkor, mikor a kezét fogja. Véletlen lenne? A rendőrség nem igen hisz benne, és nem segít rajta az sem, mikor az elhunyt enyhén terhelt fia, azzal vádolja meg, hogy ellopta a nő ékszereit.

A körülmények ellenére, és az ismertető dacára megint csak nem jelenthető ki egyértelműen, hogy Manfred lenne a főszereplő. Az az igazság, hogy bár egy kicsivel nagyobb szerepet kap, de Charlaine továbbra is váltott szemszögből írta meg ezt a részt is, így többek fejében és szemén át követjük az eseményeket.

2017. március 7., kedd

Teaser kedd #155

























Az eheti darab rendkívül szórakoztató, izgalmas, teljesen egészében kielégíti vérre éhező kicsi lelkem, és mindezek mellett még olyan édes-bús érzéseket is kavar. Egy sorozat utolsó kötetére, egy kedvenc sorozat utolsó kötetére ugyanis ez is jellemző, mikor olvasnád is meg nem is. Mikor képtelen vagy letenni, mégis megteszed, és arra gondolsz, önmagad elől is el kéne dugni.

Csak egy kicsit. Aprócskát, hogy húzd az időt, hogy ne kelljen elköszönni. És egyenlőre jól csinálod. Egy, maximum két fejezetet engedsz meg naponta magadnak. Oké, esetleg hármat, de eggyel sem többet. Mert meg tudod csinálni, mert érdemes megcsinálni. Utána ugyanis nem vár más, csak a nosztalgia...





- Vince - mondtam -, ha ezek megszerzik a szekrényedben lévő iratokat, semmi nem akadályozza meg őket abban, hogy megöljenek, és ez a te hibád lesz. És az öngyilkosság bűn


Jeff Lindsay: Dexter halott‎

2017. március 4., szombat

Jeaniene Frost: Into the Fire (Night Prince #4)

Teljesen függetlenül attól, hogy a harmadik résszel nem kevés problémám akadt, azért vártam a befejező kötetet. Vlad nagyon hamar az egyik kedvenc szereplőmé vált, boldog voltam, hogy külön sorozatot kapott, bár az más kérdés, hogy a női karaktertől koránt sem ájultam el. A befejező kötet viszont nem adata meg magát könnyen, a kiadását újra és újra eltolták, és aztán bevallom, volt egy pillanat, mikor meg is feledkezem róla. Márpedig, ha megfeledkezem egy befejező részről, talán nem is kell nekem... Annyira.

Leila össze van kötve Mirceával, ha akarja, ha nem! Vlad mindent megtesz azért, hogy megtalálják a nekromantát, de próbálkozásaik sorra kudarcba fulladnak. Nem marad más hátra, segítséget kell kérniük, majd a cél érdekében tiltott praktikákhoz folyamodnak, kockáztatva ezzel a kivégzésüket is. Jóllehet nincs az az ár, ami túl magas lenne, ha azt mentjük, akit szeretünk, mégsem biztos, hogy mindent érdemes megfizetni. 

2017. február 28., kedd

Teaser kedd #154


Az eheti könyvem még tavalyról marad nyitva. Korábban nem éreztem sok kedvet hozzá, talán pont azért, miért most imádom: elképesztően csodálatos igaz történet, teli érdekes, hihetetlen gondolatokkal, szeretettel, emberi érzésekkel, kapcsolatokkal. 
Jóllehet lassabban haladok vele, mint egy fantasyvel, egyes mondatok után meg-megállók, ízlelgetem a szavak csengését, dallamát, értelmezőn babusgatom őket, mégis úgy érzem, határozottan megér minden pillanatot.




„Mindenki rendszeresen olvasott nálunk, szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal. Ha épp nem volt könyv a szüleim kezében, akkor zongoráztak vagy énekeltek.”



Szabó Magda: Ókut

2017. február 21., kedd

Teaser kedd #153


Az idei projekt részeként igyekszem a tavalyi elmaradásaimat a hátam mögé tudni. Az áthozott öt nyitott könyvből már csak három van hátra, miközben számos új könyv is sorra került. Amit 2016 nem tudott megadni, kedvben, lendületben, érdeklődésben, azt most 2017 vagy tízszeresen feltornázza. Igazán érdekes!

Az eheti választottamat vagy nyolc hónapja kezdtem, de többet olvastam belőle az elmúlt héten, mint előtte hét hónapig. Ráadásul még jó is. Ez is bizonyítja, hogy az előző esztendőben nem voltam teljesen beszámítható.




- Magam szedtem szét azt a parancsnoki csapatot - mondta Avasarala. - Addig nyesegettem, amíg egy fürdőkádban is el lehetett volna süllyeszteni.


James S. A. Corey: Kalibán háborúja

2017. február 18., szombat

Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék

Ha őszinte akarok lenni, akkor rögtön az elején bevallom, fogalmam sem volt arról, mit is várok a trilógia befejező részétől. Jalan annyira más, az egész sztori annyira más a kezdetektől, összevetve Lawrence előző trilógiájával, hogy nem igazán volt a fejemben egy kép, amit majd a végén várok. Persze a Tövisek hercegével egybeeső véget képzeltem el számára – valamit, ami tökéletesen passzol Jorg végzetéhez, legfeljebb egy másik perspektívából.

A pokol nem túl vicces helyszín, akkor sem, ha a vörös királynő unokája az ember, és meglépni onnan szintén nem egyszerű, azonban Jalan minden vágya a túlélés, ezért nincs lehetetlen. Szokatlan helyen, a sivatagban bukkan elő, onnan meg hosszú az út hazafelé mindenhogyan, még hajóval is, a herceg legkevésbé kedves eszközén. Csakhogy nem egyedül utazik, és mikor átlép a palota kapuján, a nagyanyja épp a távozást fontolgatja. Mondhatni, egy halszálnyit minden kicsit zavaros, és a tetejében, nagyon úgy tűnik, még Osheimbe is el kell mennie. Azért ez már tényleg több a soknál!

2017. február 12., vasárnap

Secretary - A titkárnő, azaz egy másik szürke története

Pont egy évtizeddel a 9 és 1/2 hétben felbukkanó John Gray után, de jóval a Twillight által ihlettet, A szürke ötven árnyalatából előmászó Christian Grey előtt, megszületett az egyszerűen csak Mr. Greyként emlegetett ügyvédünk, aki ráadásul Edward is. Hogy mi a közös bennük? Túl azon, hogy brit és amerikai angolsággal szürkét jelent a nevük - micsoda véletlen! - durván szeretik, valamint mindhárman szemet vetnek egy rendkívülien ártatlan, de elbájoló teremtésre. Vagy mégsem...

Lee Hollloway (Maggie Gyllenhaal) épp aznap jön ki egy pszichiátriai intézettből, amikor a nővére férjhez megy. Az élete nem éppen rózsás, de elvégez egy gyors- és gépíró tanfolyamot, majd neki áll munkát keresni. Még sosem dolgozott, nincsenek ajánlásai vagy nagyra törő tervei, mégis úgy adódik, hogy E. Edward Greynek (James Spader) titkárnőre van szüksége. A munkát varázslatos könnyedséggel megkapja, de önrontó, bizonytalan jelleme hamar felkelti munkáltatója figyelmét. A férfi hamarosan felfedezi a helyzetben rejlő lehetőségeket, és domináns markai alatt a félénk lány egészen kivirul. 

2017. február 8., szerda

Neil Gaiman: Csillagpor

Még moziban láttam a filmet, igaz, jó néhány éve annak, és persze nem emlékszem rá kristálytisztán, de arra igen, hogy jól szórakoztam rajta. A szereposztás parádés volt, egyszerre találtam viccesnek és izgalmasnak. Csak néhány éve jöttem rá, egy könyv alapján készült, amit aztán meg is vettem, csak ahogy az lenni szokott, valamiért nem került kézbe...

Tristran Thorn Falva faluban cseperedik fel, s mint ilyen, jól ismeri a szabályokat, a tündérvilágra vezető utat egy hatalmas fal torlaszolja el, a kapu pedig csak kilenc évente nyílik ki. Épp ezért, amikor azt ígéri a gyönyörű Victoriának, hogy elhozza neki a nemrégiben lehulló csillagot, cserében pedig kérhet bármit, egyből szembetalálja magát azzal a problémával, mégis hogyan fogja elhagyni a falut?  

Nagyon kíváncsi voltam, mit kezd Gaiman egy mesével, na jó, volt némi elképzelésem, de konkrétan mégis mit lehet kitekerni egy klasszikus mesének tűnő történeten? Rengeteg dolgot, hála az égnek!

2017. február 4., szombat

Dan Wells: Csak a holttesteden át

Az előző rész vége, engem legalábbis, egy pindurit sokkolt. No nem azért, mert elképzelhetetlen volt, főleg egy majdnem sorozatgyilkossal kapcsolatban, de a csapat eltűnésével, és egy ember felhasználásával némileg felrúgták azt a koncepciót, amire látszólag a második trilógia épült. Volt abban valami furcsán biztató, ahogy a mi fiúnk újra és újra megkérdőjelezi önmagát, de leginkább a csapatát. Teli volt rejtett konfliktushelyzettel, ami jót tehetett volna a sorozatnak, csodálatos új színeket hozhatott volna, képzeletben és John valóságában is. Ehelyett elengedtem az összes reményem, és elfogadtam, abból főzünk, amink van.

Újra csak ketten vannak, Brooke – a fejében több százezer halott nővel – és John. A prioritások csak hangyányit változtak azzal, hogy már nemcsak ők, hanem rájuk is vadásznak. Keresi őket az FBI és a nem kevésbé bájos sorvadtak. A feladat ennek ellenére ugyanaz, Senki emlékeit használva le kell vadászni annyi természetfeletti gyilkost, amennyit csak lehet. Gyorsabban, precízebben, csendesebben.

2017. január 31., kedd

Teaser kedd #152


Idén eddig még szerencsém volt - diszkréten le is kopogom -, minden eddig olvasott könyvemet szerettem, ami színtiszta mágia. És ha már mágia, természetfelettivel foglalkozó regényeket egyre ritkábban veszek kézbe, létezik pár olyan darab, ami örök kedvenc marad, vagy olyan, amit sorozatban adtak, és még nem értem a végére, de új darabba, a Midnight, Texason kívül nem vágtam (az meg nem számít, mert ugye Charlaine Harris) már egy jó ideje.

A hétre hozott regény ahogyan előre várható volt, lassításra szólít fel. Így volt ez a sorozat eddigi összes darabjával, komótosabb tempóra fogott, elvitt egy fura, melankolikus világba, és nem tűrt meg maga mellett senki mást. Nem állítom, hogy ellenemre van, sőt, élvezem, hogy be lehet kuckózni, és olvasni ezeken a hosszú estéken. Azért nem tökéletes a helyzet, néhány dologhoz ismét hozzá kell szoknom, mégis próbálom kihozni a helyzetből a maximumot.




It was after Queen Akasha had been destroyed and the mute red-haired twin, Mekare, had become “the Queen of the Damned.” I’d witnessed all that—the brutal death of Akasha in the moment when we all thought we would die, too, along with her.


Anne Rice: Prince Lestat

2017. január 29., vasárnap

Zoltán Benyák: A nagy illúzió

A Csavargók dala után igent mondtam a felkérésre, mert akkora hatást gyakorolt rám, hogy tudtam, lesz még folytatása kapcsolatunknak, aztán fél évig olvastam. Persze ennek is megvan az oka, nem a megfelelő pillanatban került hozzám, amit igazán nem vethetek a szemére, ráadásul helyesebb lenne azt írni, csak nyitva volt, mert amikor végre elkezdtem ténylegesen olvasni is, három nap alatt a végére jutottam.

Tom Pasztor egy valaha szebb napokat látott család festő sarja nem nevezhető józan életű művésznek. Feleségével rég óta csak együtt élnek, a valaha létező érzelmeknek csupán egyetlen közös gyermekük állít emléket, akinek mi tagadás, lehetnének jobb szülei is. A hideg és éhségtől való menekülésük visszaviszi őket a férfi egy rég elvesztett életéhez. Senki sem számít arra, ami ezek után következik, sem arra, hogy a halál után jön csak a neheze.

2017. január 26., csütörtök

Evelyn Grill: A gyűjtő

Már nem tudnám megmondani mikor, az biztos, hogy évekkel ezelőtt ajánlotta Pupi A gyűjtőt, és bár egy akcióban szinte egyből beszereztem, csak 2017 hozta meg a kézbevételét is.

Alfred Tähweig szenvedélyesen gyűjtöget, nagyjából mindent, ami másnak szemét. Neki igazi kincs, és ennek érdekében kukákban turkál, az utcán szedeget, egyre lepusztultabb és elhanyagoltabb külsejével zavarba hozza barátait, akikkel minden pénteken együtt vacsorázik.

Mind minden normális betübanger, magam is gyűjtögetek, igaz, csak könyveket, de meg tudom érteni a szenvedélyt, legalábbis egy bizonyos fokig. Alfred azonban túlmegy miden határon, kimeríti a kényszeres gyűjtögető fogalmát. Minden jel szerint beteg, amit a környezte világosan lát, de az sem tagadható, ahogy kezelnék a problémát, eleve sikertelenségre van ítélve. No meg egy hangyányit helytelen is.

2017. január 22., vasárnap

Rick Riordan: Demigods & Magicians (Percy Jackson & Kane Chronicles Crossover #1-3)

Rick Riordan keresztsorozata a félistenek és mágusok között három részig jutott, három elég rövid novelláig, de így együtt már egy 240 oldalas külön történetté nőtték ki magukat. Miután elolvastam, tudom - és most még jogosan is emlegetem -, hogy piszok rövid lett. Ebből, Riordan kvalitásaival minimum egy 500 oldalas könyvet lehetett volna írni. Nem értem, hogy miért nem így történt, de be kell érnünk azzal, ami jutott.

Mindenki, aki végigült néhány történelemórát, pontosan tudja, létezik egy sajátos összemosása a görög és egyiptomi kultúrának, isteneknek, de azért mégis kérdéses volt, hogyan fog ez működni. Ne találgassatok, elárulom: tökéletesen!

The Son of Sobek


Carter egy hatalmas krokodil szörnyet szeretne ártalmatlanná tenni, csakhogy kiderül, ezzel nincs egyedül. Egy nagyon különös fiú, aki valami félvértáborra hivatkozik, szintén ugyanarra a szörnyre pályázik, és mi tagadás, első találkozásuk nem sikerül túl jól.

2017. január 16., hétfő

Frei Tamás: A Bankár

Már áradoztam arról, hogy mennyire szeretem Frei Tamást, és igazából ez azóta sem változott. Élvezem a narrálást, és az aprólékos, részletekbe vesző stílusát. Szóval egyértelmű volt, hogy A Megmentő után, A Bankár is előtérbe kerül. Kicsit sokáig tartott, de csak megtörtént.

A letűnt korok dicsőségén merengve, a luxuskörülmények között élő ex bankár némi haragot érez a magyar miniszterelnök iránt, mivel az a fejébe vette, hogy hazaviteti Jamaicáról. Ráadásul példát is akar statuálni rajta azért a vacak néhány milliárdért.
Genovában André végre megtalálta a helyét Adrienn mellett, az új, közös életük lehetőségét zúzza szét az az orosz bérgyilkos, aki kis híján kivégzi mindkettőjüket. A férfinek nincs sok választása, maga mögött kell hagynia korábbi életét, benne a kedvesét is, hogy kiderítse, miért törnek ismét az életére.

A történet két különböző főszálon fut egyszerre - és még akad néhány, sokszor alig jelentéktelenebb oldalág is -, és ez az a momentum, amit különösen szeretek a kalandregényekben, persze ha csak jól írják meg azokat. Szeretek szereplőről szereplőre ugrálni, összerakni a különböző mozgató rúgókat, érteni, átérezni. Vagy legalább megpróbálni.

2017. január 14., szombat

John Tiffany, Jack Thorne, J.K. Rowling: Harry ​Potter és az elátkozott gyermek (Harry Potter #8)

Szintén egy karácsonyi ajándék volt, és alighanem az egyik leginkább várt darab, nálam és meglehetősen sokaknál. Tisztában voltam azzal is, nem Rowling írta - mintha nem lenne az is elég, hogy a nevét és ötleteit adta hozzá -, a munkát ezúttal más végezte, és azt is tudtam, hogy színdarab, viszont ezt sem éreztem problémának. Legyünk őszinték, Shakespeare után egy mai nyelven íródott darabban egyszerűen nincs semmi kihívás! Arra azonban nagyon kíváncsi voltam, mégis mitől van ennyire elájulva mindenki?! Remélhetem, merjem remélni, hogy tényleg jó?

Albus élete a Roxfortban nem egészen olyan lett, ahogyan elképzelte, legjobb barátja többek szemében szálka, ráadásul csak azt képes bizonyítani, mennyire nem méltó családi nevéhez. És ha már itt tartunk, viszonya a híres szülőjével egy cseppet sem könnyű. Amikor megtudja, hogy apja sem tökéletes, lehetőséget lát arra, hogy kiköszörülje a csorbát. Az ötlet teljesen esztelen, veszélyes, tehát muszáj megpróbálni, közben Harry sebhelye újra sajogni kezd. 

2017. január 12., csütörtök

Most mondhatnám...

...hogy rossz napom volt, de hazudnék. Az igazság az, hogy már reggel több ízben hangosan nevettem, a kissé morcos embertársaim legnagyobb döbbenetére, és nem, egyáltalán nem szégyellem. Az alábbi történet az ország/város bármelyik pontján, földrajzi helyzetétől függetlenül megtörténhetett ma. És szerintem meg is történt pár alkalommal.

Az úgy kezdődött, hogy tegnap este azt olvastam, mára hó lesz. Tulajdonképpen ránthattam volna egyet a vállamon, hiszen itt van a szezonja, de ez igazából azt jelenti, hogy vége a gyaloglásnak, mert csúszós úton nem közlekedek, ezért negyedórával későbbre állítottam be az órát - és csak hússzal aludtam tovább -, mert az a száz méter a villamosig igazán nem nagy táv! Ha négykézláb megyek is, alig néhány perc, szóval pánikra nincs itten semmi ok!

2017. január 8., vasárnap

Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Amikor felkínálták a könyvet olvasásra, nem tudtam, mit mondja. A novellákat egy csokorba fogó kötetben számos olyan írót találtam, akiket nem szeretek. Igen, bevallom, nem szeretem a nagy magyar írókat, akiket erőszakkal toltak le a torkunkon gyerekkorunkban, és akiket soha de soha sem voltam hajlandó elolvasni. Az unalomig sugárzott filmes feldolgozások sem szórakoztattattak, de mivel akkoriban nem volt más, hát a legtöbbet végigszenvedtem. Többször is. Így hát nem, én nem szeretem Móriczot Zsigmondot, Jókai Mórt, Gárdonyi Gézát. Aztán némi gondolkodás után mégis igent mondtam.

Régóta tervezem, hogy kicsit kilépek a korfontzónámból és olvasok valamit, mondjuk egy magyar romantikust, akit korábban soha sem vettem volna a kezembe, és úgy gondoltam, egy novellás kötet tökéletes lesz erre a célra. Tökéletes, mert egyik mű sem olyan hosszú, hogy ne bírnám ki, és mégis kapnék valami ízelítőt adott író stílusáról. Még akkor is, ha ez bizony nem az én kedvenc témám.

2017. január 5., csütörtök

Stephenie Meyer: A vegyész

Bevallom, hogy elsők között, és önként jelentkeztem a könyvért. És hogy miért? Az oka egyszerű: számomra a Twilight egy jól megírt, tiniknek szóló, klasszikus alapokra helyezett szerelmi történet volt, én pedig kedveltem. Hogy szükség volt-e a folytatásokra, azon már lehetne vitatkozni (NEM!), de ez teljesen más kérdés. A sztori olyan, mint a Büszkeség és balítélet, csak ugye az aktuális divathullámnak szólt. Aztán a folytatásoknak köszönhetően hamarosan kiderült, hogy Stephenie Meyer nemigen remekel akciójelenetek írásában, viszont akkoriban ez volt a szériával a legkevesebb bajunk.

Néhány évre rá megérkezett A burok, én pedig arra jöttem rá, hogy kedvenc írónőnk igen gyenge annak a résznek a megírásában, ami a sci-fit jelentené (az első 80-100 oldalon egyenesen át kellett rágnom magam), meglepő módon azonban az emberi érzelmek talaján egyenesen elképesztő. Ez már nem volt egyértelműen szerelmi történet, érdekes morális kérdéseket feszeget, és komolyan mondom, van benne egy jelenet, amin a mai napig – pedig többször olvastam – képes vagyok zokogni. Így aztán teljesen normális kíváncsisággal a szívemben feltettem magamnak a kérdést, mivel jómagam szeretem ezt a kalandregényes, kémes, thrilleres műfajt: Meyer képes lehet valami újat hozni?

2017. január 3., kedd

Teaser kedd #151


Az idei első olvasmányomat körültekintően szerettem volna megtervezni, de jó szokás szerint csak úgy levettem egy könyvet a polcról. És mivel már nagyon rég tartozom magamnak ezzel a könyvvel, azt hiszem, eléggé meg vagyok elégedve a véletlen választással.




Valamelyik rohadt gép fogja magát, és megtalálja a Választ, mi meg repülünk az állásunkból. Úgy értem, mi itt fél éjszakákon át azon vitázunk, hogy van-e Isten, vagy nincs, erre ez az átkozott masina fogja magát, és reggelre odaadja a rohadt telefonszámát is.


Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak 

2017. január 1., vasárnap

És ami kimaradt - könyvekről röviden

Nem tartom kizártnak, hogy rovat lesz ebből a tömörítő posztból, mert van néhány könyv, amiről szándékoztam írni, néhányat el is kezdtem, de valamiért sosem került rájuk sor. No nem azért, mert mondjuk valamelyik rossz lett volna, inkább csak az az oka, hogy annyi idő eltelt az olvasás óta, esetleg nem is emlékszem már mindenre - hiszen jegyzeteket nem készítek.

Néhány könyv ezek közül nagyon is megérdemelne egy önálló bejegyzést, de ilyen az élet! A poszt igen vegyes és szerteágazó, több írót, stílust foglal magába. Mindenki mazsolázhat belőle kedvére.