2016. december 31., szombat

Ez is megvolt, azaz mit olvastam 2016-ban

Pupilla oldalán futottam bele a 2016-ban olvasott könyveinek listájába, és ez erősen elgondolkodtatott. A saját jegyzékem fele olyan hosszú sincs, minden értelemben kevésbé nevezhető impozánsnak, de a tavaly kínkeservvel összehozott húszhoz képest mégis hatalmas javulás. Arról rég nem álmodom, hogy ismét elérek a 8-10 évvel ezelőtti 100-120-as darabszámhoz, de ha ezt tudom tartani, tekintettbe véve, hogy egyre kevesebb könyvet veszek, előbb-utóbb utol érem magam. Majd valamikor 2057-ben, viszont ez akkor is jó eredmény! A 35 olvasott könyv azt jelenti, hogy átlag másfél hetente újabb könyvbe kezdtem. Jupiiii!

Belefutottam néhány nagyon jóba, közepesbe, esetleg erősen túlértékeltbe. Feszegettem a határaimat, amiért a nagylábujjam rendre kikandikált a komfortzónám képzeletbeli vonaláról.
Csakhogy arra is most jöttem rá, igazi biztonsági játékos vagyok, az olvasott könyvek többségét régi kedvencek adták; Rick Riordan, Murakami Haruki, Vámos Miklós, Dan Wells, Pittacus Lore, Jonathan Stroud, Mark Lawrence és Charlaine Harris alkotják a kemény magot. Ők az örök visszatérők, akikben, akármilyen stílust is képviselnek, nem csalódom.

2016. december 29., csütörtök

Juan Díaz Canales - Juanjo Guarnido : Blacksad - Árnyak között - ünnepi könyves poszt

Csupa szépet olvastam Juan Díaz Canales és Juanjo Guarnido nevéhez fűződő noir stílusú képregényről, annyira jókat, hogy bekerült a karácsonyi listámba. Valójában Nima tehet az egészről, mert nála láttam meg először, de később többen csatlakoztak hozzá, és miután egyszer rákerestem, végleg elvesztettem maradék kis ellenállásom utolsó darabjait is.

Blacksad egy régi szerelmét valaki brutálisan meggyilkolta, jóllehet az érzések már rég tovatűntek, hiányuk  azért fáj még kicsit. A szálak magasra vezetnek, a rendőrség szerint nem kéne foglalkoznia az üggyel, de mint olaj a tűzre, úgy hat a segítőszándékú tanács. Ráadásul totálisan felesleges is.

Az 1950-es évek Amerikájában vagyunk, a világ még nem heverte ki a második világháború hatásait, sokan keresik az életük értelmét, benne önmagukat. Az újjáépítési hullám gazdasági fellendülést hozott, új embereknek, új álmokat, egy új, lassan vaduló, szabadulni vágyó valóságban. A lehetőségek országában minden szabad, és hogy egyes emberek mivé válhatnak egy ilyen szituációban, azt ebben a képregényben állati formában láthatjuk. A szereplők fizikai megjelenése már előre elárul néhány dolgot a karakter jelleméről, ez pedig nem csak érdekes, de izgalmas is. Kivéve a női karakterek esetén, mert ők igazi hibridek, inkább emberek. Vajon miért? (A kérdés szigorúan költői!)

2016. december 28., szerda

Turczi István: A fázisrajzoló átmeneti gyötrelmei

Amikor lelkesen jelentkeztem a szerkesztőmnél, hogy én szeretném ezt a könyvet, még igazán jó ötletnek tűnt. A borító értem kiáltott, no és szeretem a verseket. Az olvasás után azonban némi pánikkal kezdtem el nézni az üres papír. Mit fogok írni? Nem tudok semmit Turczi Istvánról, se Für Emilről, nem értek a kortárs költőkhöz, úgy egyébként a költészethez sem. Aztán arról győzködtem magam, hogy egy komplett verses kötetről értékelést írni pont olyan, mint ha egy versről írnék. Igaz? Hiába akarom becsapni magam, még csak nem is hasonlít a kettő egymásra, ezért bevallhatóan némileg bajban vagyok. Minden vers egy külön történet, amit hogyan lehet összefoglalni? Sejtelmem sincs. Csak azt tudom, mit érzetem olvasás közben, hogy milyen gondolatokat váltott ki belőlem néhány költemény vagy rajz. Ezért aztán úgy döntöttem, pont úgy kezelem, ahogyan a verses rovatot. Abból baj nem lehet.

Turczi István (1957-) József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Prima Primissima díjas magyar költő, író, műfordító, szerkesztő, egyetemi doktor, irodalomszervező, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője. 1980-as évektől kezdve publikál, a jelenkori irodalmi élet egyik legsokoldalúbb alakja. Verseken és regényeken kívül drámákat és rádiójátékokat is írt, fontosnak tartja a kezdő tehetségek megtalálást, és a már ismert szerzők támogatását.

2016. december 27., kedd

Agatha Christie: Karácsonyi krimik - ünnepi könyves poszt

Azt már gyerekként megtanultuk, hogy amíg a karácsonyfát a Jézuska hozza, addig a fenyőtalpat az Ördög, és ennek kapcsán azt is, minden évben rengeteg olyan ajándékokat kapunk, amire nincs szükségünk. Ezért aztán annak, aki megkérdezte, elárultam, minek örülnék igazán. Könyveknek! A fa alá került ajándékok között volt ez a kötet is, és természetesen már ki is pipáltam - mással együtt, de arról majd egy külön posztban...

Agatha Christie-ről egyszer régebben elméláztam, és ahhoz a poszthoz nem is igen tudnék hozzátenni - legfeljebb átírni. Érthető okokból nem jelentethet meg új könyveket, ezért találtam különösen kedvesnek ezt a gyűjtő kötet, amiben 4 ünnepi történet kapott helyet - egy regény, és három novella. Jóllehet ránézésre az összes sztorit ismerem már, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek. Aztán pikk-pakk a végére is jutottam, és nem bántam meg.

Rögtön megjegyezném, hogy a könyv gyönyörű: keményfedeles, karácsonyi színekben és mintákkal pompázó külső borítóval, de a fedlap maga zöld, fehér díszítéssel, ami a sarokmotívumokat leszámítva megegyezik a védőborítóval. Aztán ahogy kézbe vettem, iránta táplált heves érzelmeim azonnal fellángoltak, reszketve vártam, hogy végre ágyba bújhassunk.

2016. december 22., csütörtök

Charlaine Harris: Dead Over a Fool (Aurora Teagarden Mysteries #5-6)


Aurora Teagarden kalandjai az első négy rész alapján, még akkor is, ha a negyedik picit gyengébbek sikerült, elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy folytassam. Nem vártam tőlük mást, mint egy kis laza szórakoztatást, némi gyilkossággal, fűnyírással, limonádé készítéssel, pletyókkal a könyvtárból, szóval csupa kisvárosi dolgot.

2016. december 21., szerda

Rick Riordan: The Blood of Olympus (The Heroes of Olympus #5)

A sorozat befejező kötete egy éve ült a polcomon, ne kérdezze meg senki, miért nem vettem kézbe. Talán csak nem akartam, hogy vége legyen, mert az biztos, hogy minidig is kedvet éreztem hozzá. Birizgálta az ujjbegyemet, többször kivettem és visszatettem a polcra, hátha szaporodik a sztori, de fájdalmasan rövid marad. Lehet egy ötszáz-valahány oldalas könyv szemére vetni azt, hogy rövid? Teljesen mindegy, mert én most megtettem! Kedves íróbácsi, tessen kedves lenni hosszabb regényeket írni!

Athéné szobrát vissza kell juttatni a görögöknek, ennek érdekében Nico, társaival Reynával és Hedge edzővel együtt versenyt fut az idővel, és a nyomukban loholó vadászokkal. Eközben az Argo 2 fedélzetén utazó héroszok információra, óriásokra pályáznak, és egy olyan lehetőségre, ami megakadályozza Gaiát ébredésében. A hetek ennek érdekében ellátogatnak Nike-hoz, majd felkeresik Apollónt és Artemiszt is. A rómaiak a Félvér tábor küszöbén toporognak, és készülnek a támadásra. Egyesíthetik az istenek görög és római felét a nagy csata előtt, vagy maguknak kell megküzdeniük az alvilágból megszökött ellenséggel?

2016. december 10., szombat

Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling (Cormoran Strike #1)

Bizonyára - sokan másokkal együtt - nem kezdek bele ebbe a sorozatba, ha nem derül ki, hogy Rowling írta. Bár ő erősen szabadkozott, szerette volna, ha még nem derül ki a titka, de ennél jobb reklámot keresve sem kaphatott volna Cormoran Strike, a kérdés csak az, beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket...

Cormoran veteránkánt katonai nyomozóból magánynyomozónak áll, az üzlet nem igazán pörög, néhány kicsi, keveset hozó ügye akad, mégis szüksége lenne egy személyi asszisztensre, aki lebonyolítaná az iroda ügyeit. Robint az ég küldte, a nő okos, ügyes, rendkívül tehetséges és élvezi a munka szokatlanságát. Egy ügynökség közvetítette ki átmeneti időre, és a férfi tudja, nem engedheti meg magának. Bármennyire szeretné, nem alkalmazhatja. Nem elég  hogy híres énekes apjától kapott kölcsönt is vissza kell fizetnie, magánéletének kaotikussága miatt kénytelen az irodában aludni. 
Ebben a helyzetben bukkan fel egy új megbízó, akit még gyermekkorából ismer, és pénzügyi mentőövet dob azzal a kéréssel, derítse ki, mi történt a rendkívül sikeres és gazdag modell húgával. A rendőrség szerint öngyilkosságot követett el, a férfi nem hisz ebben, és ez a rögeszméje sok pénzt hozhat a konyhára. Strike nem veszi félváról a munkát, és ahogy egyre mélyebbre ássa magát az elhunyt életében, egyre biztosabban tudja, valami nem stimmel.  

2016. december 6., kedd

Teaser kedd #150


Jóllehet már január óta nem hoztam új részt a rovatba, hiába olvastam egy-két jó könyvet, tegnap este hangosan nevettem az egyik kedvenc sorozatomon, és az végre ide kívánkozott. Jó, tudom, csak néhány mondat fér bele, és kiragadva koránt sem annyira - ha egyáltalán - vicces, mint szövegkörnyezetében, no de Rick Riordan tényleg egy istenkirály zseni, Percy... nos, ő pedig Percy. Mindkettőjüket muszáj imádni!





'Look, Miss Victory …’ Percy tried for a smile. ‘We don’t want to interrupt your crazy time. Maybe you can just finish this conversation with yourself and we’ll come back later, with, um, some bigger weapons and possibly some sedatives.’


Rick Riordan: The Blood of Olympus

2016. december 4., vasárnap

Érdemrendes elmélkedés - (Variálós vasárnap #41)


Bizonyára találkoztatok már a hírrel, mivel nincs benne semmi új és meglepő, de november 22-én, az amerikai elnöktől 21 meghatározó személy Elnöki Szabadság Érdemrendet kapott. A lista rendkívül színes, tévés személyiségek, sportriporterek, felfedezők, milliárdosok, színészek, sportolók, matematikusok, építészek, doktorok és még sorolhatnám, de van bennük valami közös, olyasmit képviselnek, vagy képviseltek, ami a hasznára vált, vagy mind a mai napig válik az államoknak. Nos, a listát elnézve, a legtöbb személyt világszerte ismerik, és a hatásuk elvitathatatlan.

Persze nem is magyarok lennénk, ha nem fanyalognánk egy kicsit, mert ugye az nagyon megy, az elismerés meg nem igen, és jó szokás szerint mondhatnánk, hogy a leköszönő elnök még utoljára hozzávágott a kedvenceihez egy-egy kitüntetéssel, de az a helyzet, hogy a jelenlévők közül senki sem utasította vagy küldte vissza postán. Politikai és egyéb állástól függetlenül nem volt senki, aki úgy gondolta volna, a jelenlévők nem érdemlik meg az elismerést, és olyasmiért lapogatják őket háton, ami megosztó lenne.