2016. április 17., vasárnap

Absolutely He Never Mr. Right - filmekről röviden

















Ahogy egy újszülöttnek minden vicc új, úgy én is rácsodálkoztam egy sereg filmre, amikről korábban nem is hallottam. A mai választottaim mind 2015-ben készültek, és bár az utolsót biztosan adják itthon, az első kettőben nem vagyok biztos. Mindenesetre, jóllehet változó intenzitással, de kellemesen szórakoztam rajtuk.

2016. április 10., vasárnap

Grantchester, azaz a krimik meg én

Ahogy az ifjúsági irodalom megvéd és elvarázsol, úgy a laza krimik szórakoztatnak. Nem kell rajtuk gondolkodni, a gyilkost mindig elkapjak a végén, a világ újra megmenekül, hála aaaaaaa pandúroknak. Minden évben, vagyis az utóbbi két évben szinten folyamatosan küzdök azzal a jelenséggel, aminek során nemigen tudok folyamatosan koncentrálni, ilyenkor szeretem olyan történetekkel körbevenni magam, ami kikapcsolnak, nem igényelnek elmejátékot, szellemesek, és hát izé, gyilkolnak benne. Az elmúlt hónapokban ezen megfontolásból, s mert az olvasás nem kötött le, ledaráltam a Father Brown és a Death in Paradise eddig fellelhető részeit. Egyik sem volt rossz választás, gyakran nevettem rajtuk, élveztem a karaktereket és a krimiket is, csakhogy mindkét sorozatból kifogytam. Na, ekkor jött velem szembe a Grantchester!

Sidney Chambers (James Norton) Grantchester anglikán lelkésze. Fiatal, szereti a munkáját, bár némileg kaotikus a szerelmi élete, és nem mindig egyszerű kijönni a házvezetőnőjével sem. Amikor gyanakodni kezd, hogy a közösségének állítólagosan öngyilkos tagját inkább meggyilkolták, felkeresi Geordie Keating (Robson Green) felügyelőt. A férfi először természetesen nem hisz neki, aztán mégis azon kapja magát, a lelkész oldalán űzi a tettest. A nyomozó hamar rájön arra, az emberek hamarabb mondanak el dolgokat egy egyházfinak, mint egy rendőrnek, tehát ez olyan kapcsolat, amiből profitálhat.

2016. április 9., szombat

Mark Lawrence: A Hazug kulcsa (A vörös királynő háborúja #2)

Bolondok hercege olvasása után biztosan tudtam, hogy Mark Lawrence új trilógiája is érdekes lesz, úgyhogy némi nosztalgiával ugyan, de mostanra végleg elköszöntem Jorgtól, és élveztem a hozzá képest szinte tökéletesen ellentétes karakter nyújtotta izgalmakat. Elvégre a gyáva, alakoskodó, örök túlélő Jalan komplett filozófiát épített a túlélés köré, ami minden időben és helyzetben megállja a helyét – és bár az ember folyamatosan gyanakszik, hogy mégsem lehet egy ember ennyire felszínes, hamarosan rájön, de igen, és ami a legmegdöbbentőbb, ennek ellenére szórakoztató.

Jal jól érzi magát a hideg északon, saját kocsmája van, és minden éjszakára jut egy-egy széplány is az ágyába. Épp ez lesz a veszte: sietve távozna, amire egyetlen lehetősége adódik, Snorri csónakja. Mire észbe kap, Tuttuguval együtt hárman hánykolódnak a tengeren, nyomukban csörtet a Holt Király és Kék Hölgy minden csatlósa.  És ha ez nem lenne elég baj, az északi a fejébe veszi, hogy kinyitja a Halál ajtaját, és visszahozza a családját. A makacs emberekkel nincs mit kezdeni, így Jalan megfogadja a saját tanácsát – mindig a pénzt válaszd –, és úgy tervezi, kiszáll inkább Vöröshatárnál. Aztán mire kettőt pislog, már egy völva és egy elárvult parasztgyerek sorsa is nyomhatná a lelkét… Már ha lenne neki hasonló.