- Elképesztő, mennyivel másabb arcát mutatja ilyenkor ez a város. Az ember azt hinné, csupa szorgos hangya lakja. Éjszaka a tücskök hegedülnek?
Jamie lelkesedése máskor talán képes kirángatni a gondolati közül, ez a nap azonban más volt. Az angol nyár koránt sem olyan szép és napos mint a trópusokon, de kellemes volt üldögélni, és nézni a rohanó várost. Az ebéd néhány szendvicsből, erős kávéból és pár szem mandulából állt. Az elsőt még az őrsön szedték fel, sehol sem olyan jó az uborkás szendvics, mint ott, a közeli kávéházból származott a fekete, és a mandulát egy szendvicsért cserélték a házmester tíz év körüli fiával. Az apjának dolga akadt, valahol nincs víz. A legényke nem tudta megmondani, mikor jön vissza, és bár felajánlotta, várják meg bent, mégis inkább kiültek a szemközti parkba.
Valami határozottan furcsa! Egész reggel érzett valami különös bizsergést a tarkója környékén, mintha figyelnék. Hogy miből táplálkozik a meggyőződése, az rejtély, de többször azon kapta magát, társával ellentétben nem a nyüzsgést keresi, hanem épp ellenkezőleg, a mozdulatlanságot, vagy azt, ami kirí a környezetből. Mint a szemközti játszótéren olvasgató nyugdíjas korú férfit, vagy a kutyapórázzal sétáló nőt. A környéken egyáltalán nem látott kutyát.
Reggel, amikor beszálltak a kocsiba, kótyagosnak érezte magát. Alig aludtak, és persze sokat dohányoztak, inni is ittak szépen, ezért a gyomra némileg jelezte nemtetszését, de miközben a kocsiban várt Jamie-re, aki felszalad a lakásába átöltözni, a gyomorforgás szép csendesen átadta a helyét egy alattomos tarkószúrásnak. Nem tudta eldönteni az okát, de miután megjárták a rendőrkapitányságot, ahol különben szünetelt a kényelmetlenség, és újra útra keltek, már biztos volt benne, nincsenek egyedül.