2015. november 21., szombat

Rick Riordan: The Throne of Fire (Kane Chronicles #2)

A Kane Chronicles első része bebizonyította, hogy érdemes folytatni. Ahogy azt is, hogy hiába olvastam rengeteg ifjúsági regényt - közepeseket, jókat, kiválóakat -, Rick Riordan szintjét nagyon-nagyon kevesen ütik meg. Mint egy gyerek, úgy várom az újabb híreket, és most például már azért izgulok, hogy az új szériájának első része, a Magnus Chase and the Sword of Summer olcsóbb kiadása mikor lesz végre elérhető?! Heszen ha a római, görög és egyiptomi mitológiát ennyire varázslatos módon volt képes regényekbe rejteni, ugyan miféle csodát művelhet a Skandináv istenekkel? No de, ha már egyiptomiak...

Sadie és Carter összegyűjtik a fáraók leszármazottait, és kiképzik őket az eljövendő harcokra. Nagy feladat ez két tinédzsernek, még akkor is, ha akadnak segítőik. Ráadásul a fejük már nem Széth miatt fáj, Apóphisz sokkal nagyobb veszélyt jelent az égész világra nézve. Az egyetlen reményük az lehet, ha felébresztik Rét, a napistent. Csakhogy ehhez előbb meg kell találniuk, és a jelek nem túl kecsegtetőek. Mégis merre keresnétek egy eonok óta szunyókáló, hova tovább halott főistent? 

A mesélők ezúttal is váltakoznak, hol Sadie, hol Carter szórakoztat minket, mégpedig meglehetősen aktívan. Az események ezerrel száguldanak, folyton történik valami, eben a sorozatban nem ül le senki csak úgy, hogy átgondolja az élet dolgait. No és nem is ér rá senki ilyesmivel foglalkozni, mikor fontosabb dolga is akad.
Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a testvérek már nem kettesben bandukolnak információ morzsákat kutatva, társakra leltek. Mivel azonban ilyenek a testvérek, az együttműködésüket néha megzavarja a szokásos civódás, és a ki nem mondott félelmek. Hiába hatalmas a tét, alapvetően csak tinik, emberek, akiknek bőven elég a maguk baja. Minek ide még egy világvége is? 

Carter mindent megtesz azért, hogy megtalálja Ziát, és Sadie megmagyarázhatatlan vonzalma a sakálfejű isten iránt új kihívóra lel, egy ősi átkot hordozó leszármazottban. Közben találkoznak rengeteg istennel, néhányan barátságosak, de a legtöbben csak megszeretnék ölni őket, hiszen senkinek nem tetszik, hogy Hórusz, Ré visszatértével elveszti a trónját. A közelgő háborúhoz ugyanis erő kell, valaki, aki vezeti őket, és nem mindenki rajong Réért. Carter és Sadie varázsló, csakhogy ez a tény nem igen segít rajtuk, mivel a legtöbb leszármazottnál is első helyen szerepelnek a top wanted listán.

Szóval az események zajlanak, én meg csak utaztam velük. Érdekes volt, mivel nem tudtam, hogy ennyi isten létezhet. Bevallom, a főbb isteneken kívül a legtöbbről nem is hallottam. Néhányukra rákerestem, és bár találtam információ morzsákat, de sok esetben alig van róluk anyag. Egy volt történelemtanártól végül is elvárható, hogy ne a wikipédiáról szerezze az információit, de nekünk, egyszerű halandóknak azért jól jönne, ha valaki pontosítaná szócikkeket.   

No de a lényeg, hogy ez a széria is az író zsenialitásától harsog, aki, ahogyan többször is szóba került, rendkívül termékeny. És ez, fura mód csak jobbá teszi a minőséget, mivel azt hiszem, Riordan azon típushoz tartozik, akik nem tudnak olyan gyorsan írni, ahogy az agyuk alkot.  
Éppen csak véget ért a The Heroes of Olympus sorozata - amiből még az ötödik kötet hátra van -, máris elkezdődött a Magnus Chase sorozat. Jövő áprilisban kijön a Demigods and Magicians: Three Stories from the World of Percy Jackson and the Kane Chronicles, ami magába foglalja majd azt a három történetet, ami összeköti a félisteneket a varázslókkal. 
Aztán májusban megjelenik egy vadiúj sorozat, a The Trials of Apollo első része, The Hidden Oracle címen, és az év második felére várható a Magnus Chase sorozat második kötete, a The Hammer of Thor.
Nos, egyetlen dolog tökéletesen biztos, ha ez így megy tovább, jó sokáig nem maradok riordantalan!

9/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...