2015. szeptember 5., szombat

Már nem is zavar, de komolyan!

forrás: Index
Azt hagyjuk, hogy ezen emberi állatok miatt már nem csak itt tartani, de lassan őrizni is kell a szerencsétlen menekülteket, mert felbuzdulva nagyjainkon, úgy gondolják, megtehetik azt is, hogy megtámadják őket. A francba a finomkodással! Az sem érdemel szót sem, hogy éjszaka fél egykor nagyjából negyven perces kocsikörútba kezdtünk, ugyanis semerre sem jutottunk haza. Marhára lényegtelen a kár, amit okoztak, mert az adófizetők majd megtérítik. Az iszonyú mennyiségű rendőr - autóval, motorral, lóval, és gyalog - mozgósítása pénzben és időben is eltörpül a kerítéshez képest, szóval lényegtelen! Lényegtelen, mert ők magyarok, és megtehetik, hogy miattuk ostromállapot legyen a városban.

Nos, tudjátok csupán elgondolkodtam... Ha már törvényeket hozunk a határaink védelmére - jogosan, ezeket biza itthon kell tartani, úgy sem kellenének senkinek - és menekültek ellen, upsz, bocsánat, mellett, nem lehetne velük is kezdeni valamit? Csak kérdezem! Senki se vegye magára, és elnézést kérek a feltételezésért is, hisz ez egy évtizedek óta fennálló probléma, amivel senki sem tett semmit. Ó, persze, szuper a csilli-villi beléptetőrendszer, de ha már tudjuk, hogy kik ők, esetleg le is ültethetnénk őket! Vagy nem?  Mondjuk olyan 15-20 évre.

Erre persze elég önző érveim vannak. Azért szeretném, mert így az unokaöcsém még tiniként eljuthatna egy válogatott mérkőzésre, amire nagyon vágyik, és amire a bátyám, hosszas vita után sem hajlandó elengedi. Vajon miért?
És szeretném, mert hulla fáradtan hadd ne kelljen már nekem kóvályognom  a városban egy olyan útvonal után kutatva, amin haza találok. Különben is naiv vagyok, engem sem ártana megvédeni. Éjszaka megkérdeztem például: Ezek a drukkerek miért futnak a villamos után? Ja, nem, a lovas rendőrök elől! Így persze mindjárt érthető!

De most esett le, szerintem a pitbull tulajdonosok kezdték az egészet Tóth Krisztina verse miatt! Hogy ez eddig nem jutott eszembe?! Már nem is zavar, de komolyan! Teljesen belefér. A könnygáz meg úgyis csak ránk romlana. Naná, hogy el kell használni. Higgyétek el, az ultra eredendően egy jámbor fajta, és aki mégis kételkedni mer, azt széttépetem velük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...