2014. augusztus 4., hétfő

Francine Rivers: Az utolsó bűnevő


Augusztus elsejével a Blogturné Klub egy különleges turnéra indul. Egy olyan könyvvel, amire talán nem is számítanátok. De ha velünk tartotok az 1850-as évek Amerikájának egy kis, zárt közösségének életét ismerhetitek meg és egy lány, Cadi szívbe markoló történetét. Cadiét, aki önmagát keresi a világban, ahol túl sok a rossz, túl sok a megbánás, túl sok a titok... és túl kevés a hit.

Cadi Forbes, az élénk képzeletű tízéves kislány súlyos lelki traumát él át kishúga halála miatt. Saját magát okolja a tragédiáért, és fejébe veszi, hogy csakis úgy szabadulhat meg bűnétől, ha a tiltások ellenére felkeresi a hegyek közé száműzött remetét, a bűnevőt, és megkéri rá, hogy szabadítsa meg a vétkétől. A bűnevő nem kitalált személy, a valóságban is létezett a tizenkilencedik századi Angliában, Skóciában és Walesben olyan személy, akit a kisebb közösségek azért fizettek, hogy magára vállalja az elhunytak bűneit. A különös szokást a kivándorlók magukkal vitték Amerikába, és főként az Appalache-hegységben gyakorolták.

Francine Rivers regénye egy ilyen emigráns walesi közösségben játszódik, a Nagy Füstös-hegység vadregényes környezetében. Cadi Forbes megrázó és felemelően szép története arról tanúskodik, hogyan jut el egy kislány – és vele együtt egy egész közösség – a babonás hiedelmek világából a valódi megbocsátásig: az igaz Istenhitig.

Kiadó: Harmat 
Terjedelem: 368 oldal
Fordító: Erdélyi András
ISBN: 9789632882260
Itt megvásárolható

És hogy mit gondolok róla?

Azok számára, akik rendszeresen olvasnak, már kiderült, hogy hiszem Istent és a vallásom számomra fontos. Azt is tudják, hogy nem szoktam téríteni, de ha egy téma miatt felmerül, nem is tagadom. A hit minden ember számára fontos dolog, még az ateisták számára is, kivétel nélkül mind hiszünk valamiben. Hogy ez a valami Isten, esetleg más, szinte mindegy is. A legtagadóbb száját is elhagyja néha az Istenem! felkiáltás, és baj idején az ember szinte akaratlanul fordul a teremtőjéhez. 
A hit olyan mélyen kódolt, hogy sem kitörölni, sem figyelmen kívül hagyni nem lehet, mégis magunk választjuk meg, melyik utat követjük. 
Hiszek a szabad akaratban és a szabad vallásgyakorlatban, és nem hiszem, hogy másoknak kéne eldöntenie mit és miért higgyek. Ezek fényében különösen érdekesnek találtam a témát, annál is inkább, mert ismerem a bűnevés mítoszát, találkoztam már vele különböző könyvekben, filmekben, és elképesztőnek tartom az emberi hiedelmek sokszínűségét. 

Az 1800-as évek Amerikájáról nem sokat tudunk, igazából csak azok a tények ismertek számunkra, amit filmekben feldolgoztak, a telepesek terjeszkedése és harc a mindennapokért is ezek közé tartozik, de azt elképzelni sem tudjuk, hogy a rengeteg országból érkező különböző nációk mégis milyen harcokat vívnak.
És itt egy könyv, ami feltárja a bűntudatra épült közösség mindennapjait, mert nem csupán Cadi lelkét nyomja a vélt bűn, hanem magán a településen is ül egyfajta közös vétek, amiről senki sem beszél, és amit mindenki igyekszik elfelejteni.
A kérdés nem csupán annyi, hogy egy tízéves kislány és a 14 éves segítője képes-e megbirkózni a nehézségekkel, és hogy eljut-e valaha a megbocsájtást jelentő hithez, hanem az is, lehet-e egészséges közösséget építeni bűnös alapokra. 

Az elszigeteltség, a babonaság és a félelem nem jó kombináció egy útkereső kislány számára, aki folyton azzal szembesül, hogy mennyivel másabb, mint más gyerekek. Nyughatatlan lelke folyton szárnyal, és úgy érzi, nem érti meg más, csak a nagymamája. Az idős asszony halálával azonban felszínre kerül minden félelme, fájdalma. A temetés után fejébe fészkelt gondolatnak köszönhetően nekivág a környező világnak, hogy megkeresse a bűnevőt, azt az embert, aki magában hordozza minden elhunyt összes bűnét, és aki talán átvállalhatja az övét is. 
Ennek azonban ára van, és Cadi nem sejti, hogy az az ár, amit meg kell fizetnie cserébe a feloldozásárt sokkal nagyobb, mint amit egyedül elbír.
A titkok, ki nem mondott gondolatok, hiedelmek és kétségek útvesztőjében bolyong és nem számíthat másra, csakis Faganra, aki maga is épp csak kilépett a gyermekkorból, s akit ugyanúgy kisértenek fájdalmai, mint a lányt. 

A történet szépen felépített, kitűnően megírt, de némileg kiszámítható. Már maga a fülszöveg elárulja a végkimenetelt, de igazából ez a könyv nem is erről szól. Nem az a kérdés, hogy a végén Cadi bűnei megbocsátatnak-e, hanem az, hogyan jut el eddig a pontig. Mint annyi könyvben, itt is az út a lényeg.
De nem csak a történet felépítése, hanem a pszichológiája és a jellemábrázolásai is helyén vannak, látjuk a fejlődést, érezzük közben a küzdelmeket. Számomra ezek nagyon fontos kritériumai egy könyvnek, mert ez biztosítja, hogy zavartalanul utazhassak olvasás közben, és ne zökkentsen ki minden apróság.

Elgondolkodtam azon, hogy aki nem vallásos, mennyire fogja élvezni a regényt, de őszintén megvallva nem igazán tudom eldönteni. Egyfelől a könyv feléig szóba sem kerül a vallás mint olyan, addig ismerkedünk a szereplőkkel a környezetükkel, Cadi lelkével, és itt még azt sem tudjuk, mi a kislány bűne, ami a fülszövegből természetesen kiderül, de ha ettől elvonatkoztatunk, akkor egy dramaturgiai szempontból tökéletesen felépített feszültség fokozást élünk át, ami minden könyvszerelmesnek szinte émelyítő csemege.
Másfelől azonban amikor belép a vallásos szál a történetbe az egész, és erre nincs más szó, egyszerűen más szintre emelkedik. Megnő a tét, a nyomás, fokozódik a feszültség, mert a gyerekek többé nem csak önmagukért harcolnak. Ha innen nézzük mindenképpen érdemes elolvasni, de ha valaki nem vallásos, nem feltétlen tud majd azonosulni a szereplőkkel, igaz, attól még a könyvet élvezheti. 
Így eljutottam addig a pontig, hogy bár nagyon ajánlom, azért mindenki döntse el maga, hogy az ő profiljába vág-e.

Senkit se tévesszen meg, hogy gyerekek a főszereplők, ez nem gyerek, de még csak nem is ifjúsági irodalom. Azt hiszem a befogadásához és a megértéséhez is szükséges némi érettség, miközben tökéletes aprólékossággal tárul elénk egy gyermeki elme világa. Az a fajta, amikor az elvált szülők gyerekei önmagukat okolják szüleik különválásáért. Felnőttként tudjuk, hogy nem az ő hibájuk, de gyerekként az ember mindent szó szerint vesz, és hajlamos olyasmikkel vádolni önmagát, amit nem követett el. Ahogyan Cadi teszi.

Számomra ez egy varázslatos és meseszép történet, olyasmi, mint Edmondo De Amicis felejtetetlen regénye, a Szív. Mondhatni, kötelező olvasmány szinten van, és néhány évente újra olvasom, mert a kissé naiv életszemlélete ellenére olyasmit tanít a szeretetről, amit manapság már kevesen ismernek. 
És most megérkezett Az utolsó bűnevő, ami oly erővel mutat Isten felé, hogy a szívem is belesajdul. Istent szeretni mindig könnyebb olyankor, amikor jól mennek az ember dolgai, de csak akkor látni mennyire szilárd valaki hite, amikor bajba kerül. Amikor küzdenie kell érte, hiszen léteznek olyan dolgok, amikért érdemes harcolni.

10/10
A könyvből film is készült. Nézzétek meg a trailerét:




A turnéban részvevő blogok listája:
08.01. - Deszy könyvajánlója
08.04. - Napi falat
08.07. - Kelly Lupi olvas
08.10. - Dreamworld 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...