2013. augusztus 25., vasárnap

II. Corvin Moziéjszaka, avagy a Csontass háborúja a vörös farkassal












Idén is volt Moziéjszakázás, és mint rutinos résztvevő, szinte az elsők között ujjongtam. Ami adott: 3,000 forintos karszalag - ha időben vetted, utána 3,800 -, 5 film reggelig, és természetesen kitűnő társaság. Bár azért az bevallom, amikor bejelentették, hogy a karszalagok elfogytak, egy kicsit aggódni kezdtem... Tömegnyomor, feszült emberek, akik nem jutottak be arra, amire akartak, feszült én, mert felháborítóan sok a  feszült ember, meg más hasonló dolgok jártak az eszemben. Mégsem adtam fel. Nem az a lány vagyok, akit eltántorítanak a nehézségek, azért mégis ideje korán beálltunk az első filmünk sorába, biztos, ami tuti.

Csontváros

Csak egyszer adták, így természetesen igen nagy volt az érdeklődés. Bár rengetegen nem olvasták a könyvet, így utólag azt mondanám, megint csak ők jártak jól. Az átírást az ember tudomásul veszi, a könyv nem film, más a felület, mások a célok, de a logikai buktatókat és a hülyeségeket már nehezen veszi be a gyomrunk. Bár ezektől függetlenül nekem egészen tetszett a zárójelenetig, azt azonban már nem tudtam jóindulattal sem megmagyarázni, így meg sem próbáltam.


Clary miután egy gyilkosság szemtanúja lesz, arra következtet, hogy egész biztosan megörült, mivel olyan dolgokat lát, amit más nem. Azonban hamar kiderül, a világ nem olyan, mint amilyennek elképzelte. Sokan nem azok, mint aminek mondják magukat, és gyerekkorától hazugságban él. Hab a tortán, hogy valaki elrabolta az édesanyját, és egy csapat vadidegen kölyök segítségére szorul.

Hagyjuk is a hibákat, meg azon spoilerek garmadát, amikkel egyenesen a harmadik részt hozták előre, nem érdekes. Hogy a forgatókönyv kritikán aluli, azt eddig is sejtettük, de koncentráljunk arra, ami jó volt. A színészek. Meglepődtem, hogy Jamie Campbell Bowert el tudtam fogadni Jaceként, bár az elején még rezgett a léc, sőt, még Lili Collins sem idegesített halálra. Azért ez már valami! Csíptem az angol akcentusokat, Robert Sheehant és Godfrey Gaót. Jared Harris szokásos módon lejátszott mindenkit a filmvászonról, önmagában miatta megérte. No és a szinkron hiánya  is kellemes és pozitív csalódás volt. A többiről pedig - akár az egyszeri gyerek, akit úgy engednek egy vendégségbe, hogy ami jó volt, az dicsérje, többiről meg nem beszéljen -, inkább hallgatok.
6/10



Kick-Ass 2

Öööö... Na most én az első részt sem láttam, és nem is igen érdekelt, de mindenki azt mondta, hogy nem is baj, mert az elején kapunk egy összefoglalást, különben meg nagyon jókat lehet rajta nevetni, szóval belevágtam. Kár volt. Nem az én filmem. Sőt, igazából nem tudom, ki az aki úgy tudja végignézni, hogy közben nem jut eszébe csak egy pillanatra: Te jó ég! Én ezen nevetek? Hiszen ez borzalmas/rettenetes/ elfogadhatatlan! Nos, ha akadnak az olvasok közt ilyenek, osszák már meg velem, mire gondoltak akkor, amikor ezek a túlnyomórészt tinik, gyerekek, gyökér és kapaszkodó nélküli sérült felnőttek cél nélkül gyilkolászták egymást?

Dave Lizewski kezdte a szuperhősös dolgot, de igen sokan követték a példáját. Hamarosan rájön, szüksége van egy társra, tovább kell fejlődnie, és erre Mindy Macready tökéletes alany lenne, hiszen az egyetlen szuperhős, akit ismer, no meg igen csak képzett. eddig rendben is lenne, de minden jófiúnak kell egy igazán gonosz ellenfél...

A poénok túlnyomó része alpári, sekélyes, gusztustalan rengeteget káromkodnak, ami erőltetett és fárasztó. A történetben lenne eredetiség, a kidolgozásban semmi. A film szellemisége egyáltalán nem egyeztethető össze a azzal a fogalommal, hogy szuperhős. Erőszakos, cél nélküli gyilkolászásokat mutat be igen jópofaként. Amíg egy akciófilmet nézek, ez nem zavar, mert tudom, hogy nem valóság, itt azonban fogtak egy témát, ami máskor a fantasyik sorában mozog, átültették a normál életbe és eljátszották vele ugyanazt. Beszámítva azt is, hogy a való életben kicsit mások a szabályok, nem elégedtek meg a bűnözők rács mögé juttatásával. Megölték a nagy részüket.  
Számomra ez a film semmilyen szinten nem összeegyeztethető egyik szuperhősös történettel sem, és nem azért, mert ezek a fiatalok nem tudnak repülni, vagy a falon mászni. Csupán csak azért morális értelemben nincs azonos üzenete. Mert egyáltalán nincs üzenete.
A film egyharmadától csak fanyarul mosolyogtam, Jim Carreyn és John Leguizamón kívül nem volt senki, akit különösebben érdemes lenne kiemelni. Hogy valami pozitívat is mondjak róla, a harci jelenetek szépen kidolgozottak, jó dinamikájúak és látványosak. Sajnos nem tudtam elvonatkoztatni a film többi részétől, de ha egy csapat, egymás öldöklő idiótát akarok nézni, hát  megnézem a híreket.
5/10



Z világháború

Sajnos még nem olvastam a könyvet,  de azt már előtte is tudtam, hogy teljesen átírták a sztorit, mert olyan formában nem lehetett megvalósítani. Mindenképpen megszerettem volna nézni, nem érdekelt, hogy igen erősen megoszlanak a vélemények. És végre, először az este folyamán nem is csalódtam.

Gerry és családja a kocsiban ülnek, amikor kirobban a tömeges harapdálási láz. Senki nem tudja pontosan, mi ez, de a feladat adott, túl kell élni. Pánik, zavargások, rengeteg zombi lepi el az utcákat, de csupán reggelig kell kihúzniuk valahogyan, amikor a volt munkáltatója Gerryékért küld egy helikoptert. Természetesen nem önzetlenül teszi. Feladata van a volt kutatótiszt számára, meg kell keresnie a forrást és innentől kezdődik a versenyfutás az idővel. 

Nekem tetszett! Minden megvolt benne, ami kell: elegendő számú zombi, érdekes mozgáskultúrával megáldva, izgalom, akció, és csőstül jön minden. Egy tucatnyi jó ötletet láttam benne, többször majd kiugrottam a bőrömből, mert meg tudtak lepni, ijesztetni vagy akármi. Brad Pitt nem fog érte Oscart kapni, de bánja kánya, én újra fogom nézni. Igazi szórakoztató darab, amivel egy pinduri újat hoztak az amúgy már lerágott témában. Volt benne pár logikai buktató, egy két apró bibi a csodás egészen, amit hajlandó vagyok megbocsájtani, mert  teljesen kikapcsolt.
9/10



Farkas

Nos, itt már csak ismétlés, vagy olyan film jött volna szóba, amit nem érdekelt, így inkább ismételtünk. 

Farkas a sebeit nyalogatva önként vonul száműzetésbe, amíg meg nem találja Yukio, aki elviszi Japánba, hogy elbúcsúzhasson egy régi  ismerőstől. Természetesen a dolgok ettől kezdve egyre rosszabbá válnak.

Már írtam róla az oldal fb profilján:
"Nos, 8/10 de csak azért, mert rajongó vagyok, Hugh Jackman pedig egyszerűen zseniális. Viszont nem tudtak meglepni. Sok volt a lelkizés, kevés az akció és a forgatókönyv számos sebből vérzik. Jó, a következőt is meg fogom nézni, semmi sem veheti el a kedvem, de őszintén, ennél lényegesen többet vártam. Lehet lobbizni a feliratos filmekért, de én már annak is örülnék, ha nem ferdítgetnék el így a dolgokat. Biztosan hallottátok már: "Valahányszor valaki azt mondja, Farkas, egy angyal elveszíti a szárnyait." Ja, és az egy hétszáz éves festmény, ember! "
Azért jó kis program volt, méghozzá igazán klassz társaságban. Kár lett volna kihagyni."


Ehhez legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy másodjára kicsit jobb volt. Akkor inkább 7-es volt az a pont, de mostanra már megvan a gyenge 8. Túl hosszú a film, elnyújtották, ettől helyenként vontatott. Szegény Rozsomák ennél többet érdemelne, és még mindig fáj az a festmény dolog, de mostanra megbocsájtottam a gyenge forgatókönyvet is, szóval nagy részében egészen élveztem. 
És természetesen a plusz jelenet kárpótolt ismét mindenért. 
8/10



Red 2

Egyértelmű volt, hogy újranézzük. Az első két film miatt járt nekem ennyi kárpótlásként, és bevallom, kíváncsi voltam arra is, másodjára is képes-e szórakoztatni. Naná! 

Frank élvezné a jól megérdemelt és boldog házas éveket, de a múlt és Marvin megint közbeszól.
Sarah persze nem bánná, ha újra akcióznának kicsit, de a férfi hajthatatlanul biztonságban szeretné tartani a kedvenc nyusziját, akinek nem adnak fegyvert sem. Frank tervez a világ titkosszolgálatai meg végeznek, hamarosan nyakig ülnek a bajban és rohannak a golyók elől. 


Szintén írtam már róla: 
"RED2 Te jó ég! Mit is mondhatnék?! Végre egy folytatás, amitől megkaptam azt, amit vártam. Féltem, hogy rossz lesz, hogy csak rátesznek egy lapáttal az eredetire, de nem. A szereplőink új élethelyzetéhez igazodva változott a sztori. A poénok brutálisan ültek, az akciójelenetek kidolgozottsága könnyfakasztóan gyönyörű. Ó, Byung-hun Lee, ó! Imádom a fickót. A forgatókönyvön lehetett volna mit csiszolni, mert szinte összevágott jelenetek sora, nem feltétlen egy folyamatos film, de ki a fenét érdekel, amíg működik? Kocsiba kiülés volt az elsőben, most meg beülés. Hiába tudja az ember lánya, hogy trükk, fantasztikus. Jó a zene, minden akciót szerető megkapja, amit keres és van abban valami perverzen szórakoztató, amikor ennyi kiváló színész komolyan eljátssza, hogy minden komolytalanul vérre megy. Nem akar megváltani, nem adja, hazudja magát fiatalabbnak, szebbnek, csak töményen szórakoztat. Bruce Willis, John Malkovich, Helen Mirren,Mary-Louise Parker, Anthony Hopkins Anthony Hopkins ,Catherine Zeta-Jones, Neal McDonough,David Thewlis. Kell ennél több egy estére? Határozottan 10/10"

Most lehet csak 9 pontot adnék érte, mert a forgatókönyv csiszolatlansága egy aprócskát zavart, de még mindig úgy vagyok vele, hogy abszolúte nem érdekel, mert szórakoztat, vicces és Byung-hun Lee! Persze őt mintha most kicsit felfedezte volna Amerika magának, pedig a pasas már azelőtt is jó volt. Szerettem az Irisben és az I Saw the Devil egyenesen zseniális a maga műfajában. De ez nem baj, csak szerepeltessék sokat, persze most is levetkőztették... Mi ez a trend, hogy minden filmben muszáj legalább egy olyan jelentnek lenni, amiben szép hasizmokat látni? Különben meg: "Tényleg Frank, mi a helyzet?"
10/10



Tehát ezeket láttam idén. Ezúttal talán nem sikerült csak jó filmeket választanom, de az esemény hangulata és a kíséretem miatt megérte. Egészen biztosan megyek jövőre is.
Kimaradt pár darab, de kínálatból annyit láttam, hogy elkerülhetetlen volt az ismétlés. Persze nem volt nagy áldozat részemről, például a Bennfentes játékot is láttam már, mégis önként újranéztem volna. Sajnos olyan idősávokban adták, amikor szóba sem jöhetett.

A szervezésről elmondható, hogy határozottan fejlődött a stáb, bár azért sikerült a Tűzgyűrűt egy kisterembe beosztani, és azért lett idén két ismétlés is, mert a Farkas helyett szerettünk volna zombulni, de azt előre kellett hozni, ugyanis a R.I.P.D-re nem fértünk be. Szintén kis teremben adták. Nem nagyon szerettem, hogy minden film egy időben kezdődött, ez azt jelentette, hogy hatkor kezdődött az első és reggel négykor az utolsó. Így maximum öt film fért bele. Nekem ugyan ez a teljes kapacitásom, de azért ha valaki ügyes volt, néha 6 filmet is összehozott, no és reggelre általában kevesebben szoktak lenni, mert a fél 5-5-kor kezdődő filmeket már sokan kihagyták. Volt idő egy kicsit nagyobbat szusszanni félidőtájt. Enni, vagy levegőzni kicsit. Most végig tömeg volt. Tömött, vastag sorokban várakozva álltunk a termek előtt, sehol nem volt egy kis lyuk vagy lélegzetvétel, aztán ezek a sorban álló emberek mellettünk, előttünk, mögöttünk aludtak. 
Persze ami nekem nem volt jó, a szervezőknek igen. Minden csak nézőpont kérdése. 

Az mondjuk határozottan pozitív, hogy az 1419 helyre csak 1100 karszalagot adtak el, gondolták, így mindenki tuti és kényelmesen befér, de a helyzet az, sosem lehet teljesen kiszámítani, melyik filmre kíváncsiak tömegesen. A korábban emlegetett Tűzgyűrűre például nagyon sokan vártak, ahogyan a R.I.P.D-re is, pedig mindkét film állítólag megbukott. Szóval ez a lutri kategória.

Idén is köszönöm a szervezést, és a lehetőséget. Az est összpontszáma minden problémám ellenére ezúttal is:
10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...