2013. május 12., vasárnap

John Boland: Magyarországról szeretettel

Még tavaly novemberben leptem meg magam ezzel a könyvvel, csak aztán valahogy nem került sorra. Ez sem meglepő, meglehetősen sok könyv nem került, de Agatha Raisin hatodik kötete után valami pörgősebbre vágytam. Nem akartam, hogy túl hosszú legyen, mert kimondottan vonatútra választottam, ha hazafele sok marad belőle, felborul az olvasási rendem, ha túl rövid, akkor nem lesz elég az útra, márpedig nem szeretem, ha menet közben fogyok ki az olvasnivalóból.
A regény minden kritériumnak megfelelt, csak két dolgot nem vettem számításba, hogy jó a könyv, tehát lefekvés előtt még olvasom, és hogy a MÁV jegyre nyomtatott dátum dacára, nem közlekedik 19:58-kor IC(azt hittem felrobbanok, köszönöm Magyar Államvasutak, hogy már a jegyre sem tudok helyes időpontot nyomtatni), tehát várnom kell a gyorsvonatra, ami késik negyedórát, de másféllel tovább döcög. Naná, hogy félúton fogytam ki a lapokból!

Patrick McCarry egy bukott tőzsdeügynök, aki miután volt főnökei ráverték a balhét kénytelen elhagyni Amerikát, és Londonban pénzügyi tanácsadóként új karriert építeni. Ekkor kopogtatnak ajtaján Holték, akik bár nem mogulok, azért nem kevés pénzzel rendelkeznek, amit épp Magyarországon szeretnének befektetni. Az államnak pénz kell, nekik meg egy gyártelep, olcsó és szakképzett munkaerő. Ha minden együtt van, akkor hozzálátnának a termeléshez. Csakhogy valami nincs itt rendben, mire Patrick észbe kap, már az életéért menekül, a magyar hatóságok kihallgatják, a CIA pedig a sarkába liheg.

Jól indulunk, egyből az események sűrűjébe vetjük magunkat, nincs bemelegítés, ötven oldal mellébeszélés, ha valamit  feltétlenül tudnunk kell, hát azt visszaemlékezés formájában megkapjuk. Szeretem, az ilyen típusú könyveket, de innen már lehetett sejteni, hogy itt bizony nem lesznek nagy jellemábrázolások, sem hosszas eszmefuttatások, mert 232 oldalban, ilyen alapozással egyszerűen nem fér bele minden.
Erre tehát számítottam, és tudtam, hogy szembe fog jönni néhány ismerős helyszín,  de hogy egy-két karakter is, arra mondjuk nem.
Nagyon jellemző képet fest rólunk, amit persze ki lehet kérni, de attól még nem lesz kevésbé jellemző. A zsigeri  félelmeink, a hozzáállásunk egymáshoz, a politikához, az egész nemzeti tudatunkhoz és mindezek ábrázolása bőven több mint találó. Ilyenek vagyunk, egy csapat örök elégedetlen melldöngető, a saját hibáiért másokat okoló ügyeskedő és nincstelen. Büszkék vagyunk a múltunkra, de két lábbal tiporunk a jelenünkön, és ha valaki mégis másképp látja, hát azt cselesen álcázott féltékenységtől vezérelve visszanyomjuk, de persze megvan a véleményünk akkor is, ha esetleg mégis sikerül neki.

A sztori érdekes, a stílus elemek tucatját sorakoztatja, van itt kötelező összeesküvés-elmélet, ártatlan vagy bamba szemlélődő, és persze számos áldozat. Mivel szeretem ezt a stílust, és időről időre a kezembe is veszek egyet, szerettem ezt a könyvet is. Pont azt adta, ami várható, a plusz töltetet pedig a magyar vonatkozás adja.
A stílus kellemes, felépítése logikus, szövege jól olvasható, nekem valóan ironikus és  időnként fanyar. Nem mozgat túl sok szereplőt, bőven lehet követni, ki kivel van, és persze mivel nagyjából nyitott lapokkal játszik, túl sok meglepetést nem is tartogat, ennek ellenére nem titulálnám kiszámíthatónak. Inkább politikai krimi, mint thriller, és ebben a témában nehéz újat adni.

A történettel nincs is, a szerkesztéssel azonban vannak problémáim. Engem ugyanis rendkívül zavar, hogy történik valami, aztán hirtelen véget ér a fejezet, eltelik egy kis idő, majd Patrick visszaemlékezik arra, hogy mégis mi volt  akkor, amikor épp bajban volt. Miért? Valaki árulja el, miért szeretik az írók ezt a fordulatot?  Pont amikor legizgalmasabbak az események, akkor vágják félbe, mintha bizony félnének a cselekmény teljes kibontásától. Számomra ez zavaró, megtöri az olvasás lendületét. Gyanítom, hogy ezzel lesz még bajom.

Azt hittem John Boland James L. Ross álneve, ez egy pillanatig meg is zavart, mert eredetileg ez utóbbi nevén jelent meg a könyv, erre most kiderült, hogy rosszul tudtam, és nem a John Boland az alias, hanem a JLR, de mivel nem kell nekem mindent tudni, ezt most elnézem magamnak. És ha már szóba került az eredeti, abból van egy címünk is. Death in Budapest kicsit hatásvadász és olyan semmilyen, a Magyarországról szeretettel viszont egyértelműen James Bond áthallásos, ami már felvázolja a tudatalattink számára azt is, körülbelül mit fog kapni.

Összességében nem volt rossz, hamar a végére értem, sőt túl hamar is. Egy kis kémkedés, rengeteg intrika és összeesküvés, számos hulla, tuti politikai korrupció. Mindenképpen érdekes, ahogy egy külföldi fest le minket magunknak. Gyanítom, ha az eseményeket áthelyeznénk Amerikába, sokkal nagyobbat durrannának.

8/10

Magyar kiadó: Fumax Kft.
Fordító: Szász Gergely

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...