2013. április 1., hétfő

Mark Lawrenc: Tövisek királya

Köszönöm, mert ez zseniális volt. Köszönöm, mert szeretném arcon csókolni Mark Lawrencet, de helyette lehet a Fumaxos srácokat kapom el, mert ők adták a könyvet és... Ó, te jó ég!

Jorg élete nem került nyugvópontra nagybátya trónjának megszerzésével. De nem ám! Élőszőr is eltelik négy év, és a kicsiny várának kapuit nagyra törő terveket dédelgető hercegecske, pár ezer katonával egyetemben döngeti lelkesen. Másodszor minden prófécia arra figyelmezteti hősünket, álljon félre a jövendő császár elől ,és harmadjára... Nos, mindenki tudja milyen Jorg, ha valaki meg akarja szabni neki mit tegyen. Úgyhogy baromira tesz a jóslatokra, megnősül, majd néhány száz emberrel nekiront húszezernek.

Hát nagyjából szótlan vagyok. Azért próbálom összeszedni a maradék eszemet, hogy nem írjak nagyobb lököttségeket a szokásosnál, de nem vagyok könnyű helyzetben. Mert az első rész után egyértelmű volt, a kötet nem múlhat el nélkülem. Vagy én nélküle? Teljesen mindegy, egymásnak lettünk teremtve és kész.

Szóval hazavittem, hogy majd belekezdek, aztán a 17. oldal végleg eldöntötte, hogy mindent félreteszek, nem érdekes a többi könyv meg semmi egyéb sem, és mire észbe kaptam 130 oldalt olvastam belőle azon szilárd eltökélésemnek romjain, hogy időben lefekszem, megcsinálom az angol leckém, meg más hasonló dolgok. Nem tudtam elválni tőle, és hogy csak 130 lett, nem több, azt annak köszönheti, hogy meglehetősen tömören szedett, különben is ezerrel pörgő történet, szóval ötven oldal után a szemem úgy reagált, mint máskor a duplájánál. Fáradt, de kit érdekelt?! Szedd össze magad lányom, aztán gyerünk tovább!

A regény felépítése a már megszokott ábrát mutatja, némi plusszal.Ott ülünk a király jobbján azon a napon, amikor elkezdi a reménytelen küzdelmet, majd visszautazunk négy évvel korábbra, három hónappal azután, hogy megszerezte a trónt. Nyomon követhetjük így a múltját, ami a jelenéig vezetett(Itt azért lesz valami, amire nem számítottam, viszont imádtam). Továbbra is megvannak a fejezeteket összekötő kis ismertetők. Ami viszont teljesen új, az a másik mesélő jelenléte.

Ez alkalommal Katherine naplója is velünk van, meg és rávilágítva olyan összefüggésekre, amiket nem tudhatunk, legfeljebb csak sejthetünk. Érdekes új szemlélet ez, valami olyasmi, amit nem vártam Lawrenctől, de tagadhatatlanul működik.

Az ember azt gondolná, egy ilyen típusú fantasyben nem létezik karakterfejlődés, pedig dehogynem. Jorg lassan, nos ha még nem is nőtt fel teljesen, mindenesetre idősebb lett. Nem egy megbánós fajta, azért azt még ő is látja, mennyire bájos férfiemberré vált. Barátságos, mint egy kelés a hátsónkon, és személyisége is igazán magával ragadó, akár a pestis. Ezen nincs mit szépíteni, de még neki is szüksége lehet szövetségesekre. Még neki is vannak korlátai. Igen, a fiúból határozottan férfi lett, ez esetben ugyanis e tényt nem a tettei, hanem a gondolatai határozzák meg.

Megjelenik pár új karakter, ezek többsége fantasztikus lehetőségeket rejt, akik néha önmagukban is különösek, máskor a körülményeik azok. De akárhogyan is alakul, meg kell várnunk a harmadik kötetet egy sereg száll kibontásához, amiből különösen egy birizgálja a fantáziámat.

A történet során több csavar is az orrunk alá dörgöli magát, és bár nem mondhatnám, hogy sokkoltak, önmagukban mégis szépen felépített, megfelelő módon időzített események. Pont ez miatt az ember fel is készül rájuk valahol, de aztán amikor az arcunkba kapjuk, mégis csak pislogunk, mert tudtuk, tudtuk, csak erre mégsem számítottunk.

Ezek egyike, hogy a bűnök visszaszállnak az elkövetők fejére, olyan törvényszerű, mint hogy a nap keleten kell, mégis egy sereg olyan dologgal zsonglőrködik az író, amiből bármelyik leeshetne. Bármelyik, de mégsem. Mert tudatosan épített dolog ez kérem, és csakúgy mint a bűvészek esetében, értelmetlen a kezet nézni közben. Tessék csak hátradőlni és élvezni!

Mondhatnám, hogy ez a könyv nem brutális, de akkor hazudnék. Ha összességében nézem, valóban kevesebb az ilyen események száma, de ezek minősége sokszor megugorja az első részét, ami azért valami. Két olyan jelenet van a könyvben, amin a szemöldököm koponya körüli útra állt(bár az egyikre számítottam), és ebből egy esetében, ne szépítsük, elbőgtem magam. Ez nem volt benne a lehetőségekbe, és rendesen meg is döbbentett, viszont el kell ismernem, hogy Jorg sokkal kiegyensúlyozottabbnak látszik. Legalábbis általában, ami persze meggyőződésem, hogy vetítés, mindenesetre tényleg tovább lépett  tizennégy éves önmagán.

Szarkazmusa, sajátságos humora teljesen levett a lábamról. A történet hangulat számomra csábító, a nyelvezete továbbra is zseniális. A meglepő nyerseséget szépirodalommal álcázni felülmúlhatatlan húzás, és ez első pillanattól kezdve nyertes ötlet. Ehhez pedig zseniális tolmácsot kaptunk Gy. Horváth László személyében.

Nem tudom, ki és hogy van vele, de ha én meglátom a nevét egy kiadványban, megkönnyebbülök. Személye ugyanis garancia a minőségi munkára, és a magas színvonalra.  Szerencsére nem találkozhatunk vele a mostanában annyira divatos szexkönyvek kapcsán(mondjuk a műfaj rajongóinak ez hatalmas veszteség), de a legtöbbünk polcán ott csücsül számtalan fordítása, csak lehet, hogy eddig nem figyeltünk oda rá. Minden díját duplán is kiérdemelte.

Annak is nagyon örülök, hogy maradt az eredeti borító, ami már önmagában árulkodik a hangulatról, és nem rejt semmit véka alá. Ez különben az íróra is jellemző. Talán kiránt olyan történéseket a kalapjából, amikről előtte nem kaptunk utalás sem, de ezek nem légből kapott dolgok, és egy percig sem ámítás, hanem tudatos koncepció részei. Épp ezért furcsa az első rész esetében némely külföldi borító. Persze nyilván nem vették meg a koránt sem olcsó tervet, de azért készíthettek volna valami hasonlót. Az író teljesen jogosan kérdezte meg, hogy például az olasz terv készítője, no meg a fordító, aki a címet adta, olvasta-e a könyvet...

Az Építők világa, a mi jelenünk és tán jövőnk, továbbra is érdekes. Középkori tekintett alá vesznek minket, és egy olyan nézőponttal magyaráznak, ami az utánunk érkezők sajátossága lesz. Akik már részben láthatják, és akiket majd nem köt gúzsba a múlt hibáinak felismerése. Amiről különben szinte semmit sem tudnak, de látják az eredményét. Jorgra különben is jellemző az egyszerű kendőzetlenséggel kimondott igazság, amivel egyszerre magyaráz és oktat. Kicsit koravén a fiú. Épp ez számtalan bájainak egyike. Amiből meglepőmód rengeteg akad, és amik miatt lehetetlen letenni ezt a könyvet.

Amikor megláttam, milyen terjedelmes, nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról, és tegnap este, amikor a villamoson zötykölődve az utolsó oldalra lapoztam, képtelen voltam elrejteni a csalódottságomat, mert hát elfogytak a lapok.

Szóval imádtam. Azt hiszem ez elég egyértelmű, de most bajban is vagyok. Az első részre tíz pontot adtam, a második pedig jobb volt. Bizony, hogy jobb. Fejlődtek a karakterek, kaptunk új szereplőket, elköszöntünk számtalan régitől, új és régi titkokat tártunk fel, közelebb jutottunk a célunkhoz mint valaha, Jorg fanyar humora megnevettet, tragédiája pedig elgondolkodtat. Mindezt úgy, hogy nem hagy bennünk szánalmat, keserű szájízt, csak hiányt a következő részig, és kíváncsiságot az elvarratlan szálak miatt.

Legalább a maximum dupláját érdemelné, de marad a

10/10.

Magyar kiadó: Fumax Kiadó

Fordította: Gy. Horváth László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...