Junot Díaz: Így veszíted el

Néhány napja ajándékot hozott a postás. Szép nagyot. A boríték hívogatóan lógott ki a postaládámból, a szívem megdobbant, mert tudtam, hogy mi van benne és igen, vad találgatásom helyesnek bizonyul.

Amikor a Cor Leonis Kiadó, sok más bloggerrel egyetemben felkért egy előolvasásra, nem csengett ismerősen az író neve, de elolvastam az ismertetőket és ezen a ponton ugrott be, hogy én már találkoztam vele egy külföldi blogon. Akkor nagyon érdekesnek is tűnt,  igaz nem olyasminek, aminek angolul nekiállnék, tehát külön örültem a lehetőségnek.

A kilenc novellából álló kötet, ahogy a címe is sugallja a szeretett, szerelem témája köré épül. Leginkább pedig azzal a pillanattal foglalkozik, amikor elhagyunk valakit, valamit, vagy minket hagynak el. És nem, a feltételezésem ellenére nem csupán szerelemről, szenvedélyről beszélünk, hanem bármiről, ami csak elmúlhat. Az élet, a környezetünk, minden változás, ami meghatározza kik vagyunk, honnan jöttünk, és azt is, hová tartunk.

A novellák először még látszólag csak párhozamosan haladnak, akkor is, ha a hősük, Yunior ugyanaz. Bevallom nem is igen tudtam szimpatizálni a dominikai gyökereire büszke, kissé faragatlan, szókimondó férfialakkal. Világosan látszik, hogy mennyire nem érti, mi is az igazi probléma. Fel nem fogja, miért kell, hogy megváltozzanak a dolgok. Hibázott, rendben, lépjünk túl rajta! Az élet azonban nem ilyen, és a nők sem ilyenek. Vannak dolgok, amin nem lehet csak úgy átlépni, akadnak problémák, amiket már nem lehet megbeszélni, és persze ott a kendőzetlen vallomás, amiből kiderül, csak látszólag volt minden annyira tökéletes.

Minden kapcsolatban vannak ki nem mondott titkok. Ezek sokszor csak apróságok, amik ha ki is derülnek, legfeljebb csak nevetést érdemelnek, azonban léteznek olyan hatalmas horderejű dolgok is, amik alapvetően határozzák meg az életünket. Lehet ez egy Amerikában élő és dolgozó apa, akiről kiderül, nem olyan, mint hittük, vagy egy báty, aki nem ismer mértéket semmiben, sem az igaz kapcsolatok értékét, egy anya, aki mindent elnéz, mindent megbocsájt, vagy egy szerető, aki a legrosszabbkor bukkan fel.

Amit otthonról hoztunk elkísér egy életre. A nyelv, amit beszélünk, meghatározza, miként tekintünk a világra, milyen vicceket értünk meg.  A családunk elindít az úton, és bár csak rajtunk múlik merre haladunk, sokan nem képesek elhagyni a kitaposott ösvényt. Yunior is kóvályog és csak látszólag halad. Minden, amivel találkozik, hozzá tesz vagy elvesz valamit, és ez jó is így.

Az első három novella, ahogy írtam, még nem győzött meg az eredetiségéről. Zavart a szabadszájúság, zavart a világnézet, de tagadhatatlan volt benne valami, ami arra készített, ne tegyem le. Talán mert olyan volt, mint bekukucskálni egy függönyözetlen ablakon, kendőzetlen valóság, még ha néhol visszataszító is. A negyedik novellánál azonban hirtelen megváltozott minden, és kimondottan érdekesnek kezdtem találni. Talán a szemléletváltás, a szereplő személyének lecserélődése tette, de hirtelen átláthatóbb lett a történet, és a különálló novellák elkezdtek összekapcsolódni. Majd lassan egy kerek és egész élettörténet bontakozott ki belőlük, okok és okozatok halmaza.

A hangulata sajátságosan fanyar, mondhatni ironikus. Görbe tűkőr a valóságnak, ami nem feltétlenül a valóság azon szelete, amit mi ismerünk. A bevándorlók, az elszakadt gyökerek, az új remények és életek kusza összképe ez, ahol minden döntés következményekkel jár, még akkor is, ha nem a mi döntésünk.

A szöveg kimondottan olvastatja magát, könnyen értelmezhető, kerek magyar mondatokból áll, ami nyilván a fordítást dicséri. Néha megváltozik a mesélő, vagy a mesélés módja és személye. Ezt kimondottan izgalmas, és persze a novellák sajátossága, mert regényen belül nem célszerű. Viszont ezek miatt pedig így utólag már nem találom durvának az elejét sem, mert tudatos koncepciónak tűnik, amit el kell és lehet is fogadni. A spanyol kifejezéseket nem fordították, nem lábjegyzetélték. Ha szükséges a szövegben megmagyarázzák, de különben ki lehet következtetni mindet. Szerettem ezt a megoldást.

Sokat elárul, hogy bár sosem olvastam még ARC példányt és zavarónak találtam a szerkesztést, este kilenc után kezdtem bele, és éjszaka egy előtt be is fejeztem. A fele volt betervezze az első, a másik pedig másnapra, mert több időm, az újabb könyv miatt nem volt rá, de aztán már képtelen voltam letenni. Szóval igen, nekem tetszett. Sokan nehéznek fogják találni. Néhányan nem fogják érteni, és biztosan akadnak majd, akiknek nem tetszik. A közönsége ugyanis nem a tinik és a húszaséveik elején járók, szükséges némi érettség, élettapasztalat hozzá.

Ez egy történet a hovatartozásról, a felnőtté válásról, felelősségvállalásról és igen, persze a szeretteink elvesztéséről is, de sokkal komplexebb, mit amit a címe sugall. A pontozás pedig... Nos, az elején még azt gondoltam 8 pontnál több, ajándék ide vagy oda, nem adható érte, majd valami különös dolog történt. Élni, vibrálni kezdett. Volt benne valami kegyetlen és elbűvölő, valami felkavaró és bájos. Érdekes kettősség, ami érdekes érzéseket, gondolatokat kavart. Élmény volt.

Köszönöm a lehetőséget, és nagyon remélem Diaz többi könyvét is hamarosan olvashatom.

10/10

Magyar kiadó: Cor Leonis Kiadó

Fordította: Bozai Ágota