Yann Martel: Pi élete

Ahogyan minden felkapott könyv esetében történik, ezen is megakadt a szemem. Egészen meglepődtem, hogy a fordítás 2004-es, ahogyan az első megjelenés is, amit követett egy 2010, 2012 és 2013-ban is. Igaz, négy különböző borítóval jelent meg, nekem mégis a filmes jutott, de nem bánom. Szép az a cicus.

Nem sokat tudtam róla, csak hogy állítólag zseniális, és hogy egyfajta belső utazásról szól, miközben a főszereplőnk közös csónakban tengődik egy hatalmas bengáli tigrissel. Ebből még bármi lehet, de én szeretem az utazásos történeteket, átvitt és tényleges értelemben is, a sárga szempár pedig megigézett, így hát vittem haza.

Pi születése jogán hindu, de egy kicsit más mint a többiek. A neve folytonos viccek céltáblája, egy állatkertben lakik, amit a papája vezet és szüntelenül keresi Istent. Hiszi, hogy csak egy mindenható létezik, és úgy halmozza a vallásokat, mint mások a piszkos tányérokat. Számára ez nem jelent problémát. Hindu, és egy igazi keresztény mohamedán.

A politikai szelek kedvezőtlen hatása miatt édesapja úgy dönt, eladja az állatkertet és mind Kanadába költöznek. Sem Pi, sem a bátyja nem túl lelkes az ötlettől, de nincs mit tenni, kihajóznak a maradék állatsereglettel. Váratlanul azonban elsüllyednek és Pi közös csónakba reked egy csoport vadállattal. A túlélés érdekében hamar egymásnak esnek, a szelíd, vegetáriánus fiú pedig magára marad Richard Parkerrel, a tigrissel.

Tartozom egy vallomással, a könyvek bevezetőjét ritkán olvasom végig. Teli van számomra lényegtelen információval, ráadásul az általam annyira csodált írók többsége képtelen megírni egy jó bevezetőt. Sokszor száraz és értelmetlen, ezért gyakran fél oldal után átlapozom. De ezúttal más volt a helyzet. Most itt volt egy különálló kis történet a könyv elején, és én arra gondoltam, ha a pali ilyen bevezetőt tud írni, akkor tuti, hogy a könyv fantasztikus. Külön megragadt egy mondat, hogy ettől a történettől megtanulhatunk hinni. Nos, mint hívő, engem már nem igen kell térítgetni, de azért érdekelt, hogy ez mit is jelent.

A könyv alapvetően három részre oszlik. Az elsőben megismerjük Pit, az életét, a nevének történetét, a valláshoz kapcsolódó érzelmeit, azt hogy pusztán csak szeretné Istent szeretni, a családját és az állatkertet egészen addig a pontig, amikor elköltöznek.

Ezután jönnek az élmények a hajóról, a hajótörésről, és a 227 napig tartó hánykódásáról. Hogy hogyan szelídíti meg a tigrist, miként élnek nap nap után, de legfőképpen, hogyan élnek túl. És végül a harmadik rész jön, amelyben már a kórházban válaszolgat a japán hajózási társaság embereinek.

Közben a kerettörténet szerint Yann Martel interjút készít Piscine Molitor Patellel, sok év telt el a baleset óta, és az író megjegyzéseiből megismerhetjük Pi jelenlegi életének elemeit. Fejezeteken belül változik a nézőpont, de követhető, mert ezek a belső, és leginkább rövid jegyzetek dőlt betűsek. A történet mesélője azonban Pi.

Engem, mint egy majdnem 14 éve gyakorló vegetáriánust, különösen érdekelt az étel kérdése. Itt, a civilizáció, üzletek, piacok és bioboltok gyűrűjében könnyen jelentem ki, hogy nem eszem húst. Egyszerű dolog tartani magam, sőt, nem is igen merül fel bennem, hogy ez lemondás, mert egyáltalán nincs kísértés. De ott, a semmi közepén meddig bírnám? Hol van az a pont, amikor az éhségem már elsodor és mindegy, hogy mit, mindegy, hogy honnan van, csak megtölthessem vele a hasam. Szóval érdekelt ez a rész és bár nem találtam teljesen kibontottnak, ettől függetlenűl hiteles volt.

Meg kell említeni a fordítást. Gyönyörű, szép, kerek és értelmes magyar mondatok, amelyek könnyen olvashatóak értelmezhetőek. Szász Imre halála után Gy. Horváth László folytatta tovább(ezt jelzik is a könyvben),  és e két fantasztikus ember munkájának összecsiszolása is tökéletes. Nincs benne döccenő, semmi, amit zavarónak éreznék. Tökéletes.

A könyv kétharmadát különben kádban ülve olvastam. Ez látszórag túl sok információ, de enyhén lázas voltam, és gondoltam, ha átmelegítem magam, majd utána betakarózom nyakik, az jót fog tenni. Nos ebből az lett, hogy a víz dermesztően hidegre hűlt, szóval meleget engedtem rá. Váltó fürdő. Valahányszor megmozdultam a víz megdobott kissé, viszont amikor azt olvastam ahogy kitör a vihar, és ők hánykolódnak, nem is tudom jól elmagyarázni, de teljesen átéreztem. Persze én nem féltettem az életemet, nem aggódtam, hogy vízbe fúlok mégis furcsán jó élmény volt. Magával ragadott a történet, és nem is igen eresztett.

Az első részben több szó esik Istenről, később túlnyomórészben Yann szemén keresztül láthatjuk, de ennek ellenére nem tűnik el. Végig ott van. Kimondva vagy kimondatlanul a felszín alatt lebeg, mert Pi életének meghatározó eleme az, ahogyan szereti Istent. Ahogy egy gyerek képes szeretni. Tisztán, feltételek nélkül. Ez a fajta hit megrendítő. Azt mondják, és magam is osztom ezt a véleményt, hogy hinni nagyon könnyű akkor, amikor minden jól megy. Amikor nincs szükségünk erőre, vigaszra, csodára ahhoz, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül. Viszont baj esetén mutatkozik meg az igaz hit, és Pi ennek tökéletes példája.

Engem sok szempontból megérintett, bár a csodálatos jelzővel nem feltétlenül értek egyet. Igaz hogy fantasztikus, és sokszor  képtelenül érdekes, de semmiképpen nem csodálatos. Ugyanis a szó teljes egészében pozitív jelentéssel bír számomra, ennek az utazásnak azonban rengeteg mélyebb pillanata van, úgy testben, mint lélekben.

Azt nem tudom, hogy ettől a történettől bárki hívővé válik-e. Sejtelmem sincs, hogy ki és hogy fogadja majd a végét, amikor miden kiderül. Engem nem döbbentett meg, sokkolt le vagy vágott orrba, de ez nem von le az értékéből. Reális vége lett, azonban az odáig vezető út az érdekes, amin egy nem hétköznapi, sőt gyönyörű elme vezetett óvatosan, bekötött szemmel.

10/10

Magyar kiadó: Európa Könyvkiadó KFT.

Fordította: Szász Imre, Gy. Horváth László