2012. november 12., hétfő

Értékelés



Hermione sajnálatos módon vesztett Rose-zal szemben, ami nem volt ugyan váratlan, de én azért bíztam a csodában. Legalább a szavazatok egyharmadát hozta, ami még így is, azzal együtt, hogy bekerült a negyedik fordulóba, büszkeséggel tölt el.

Köszönöm mindenkinek, aki szavazott! :)

Azonban ne feledjétek, a játéknak még egyáltalán nincs vége.  Néhányan még továbbra is küzdenek a döntőbejutásért.

Párbaj #2 (nov. 12-14.)

Szavazni továbbra is csak egyszer lehet, alapban a karakterek kampányvezetőinek blogján, és aki minden fordulóban részt vesz nyereménysorsolásban vesz részt.

Mert természetesen van egyéni és csapat nyereményjáték is.

A résztvevő blogok által felkínált könyveket, csecsebecséket azok között soroljuk ki, akik mind az öt fordulóban részt vesznek majd. Mivel a többszörös szavazókat törlik, ők egyértelműen nem kerülnek a közös kalapba.

És még egy apróság! Nyertest az ötödik forduló lezárása után hirdetünk!

A közösbe rakott Libba Bray: Rettentő gyönyörűségén kívül kívül felajánlok még egy plusz könyvet is, amit azok között sorsolok majd ki, akik az oldalról like-olják (a megosztás pillanatnyilag nem működik) a versenyről szóló bejegyzéseimet. Mivel nem követhető személy szerint, és kizárólag az ismerőseimét látom, hozzászólásban kéretik jelezni az aktuális poszt alatt. Minél több poszthoz szólsz hozzá, valamint osztod meg, annál többször kerül a neved a kihúzandók közé, de bejegyzésenként természetesen csak egyszer számít. Azért senki se lepődjön meg, ha alkalmasint ellenőrizni fogom. :)

Jóllehet, a pocskondiázás is hozzászólás, de az ilyen tartalmú megjegyzéseket határozottan kitörlöm. Tessék szépen játszani!

A plusz ajándék választható. Lehet Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos vagy Tonya Hurley: Szellemlány című könyve.

Mivel a Fumax Kiadó volt olyan kedves és felajánlotta nyereménynek Dan Wells könyvét, így a Szellemlányt is ki fogom sorsolni. Azaz, két nyertest hirdetek a végén!:)

Harcra fel!

A játékban résztvevő blogok, és pártfogoltjaik:

Könyvek háborúja, avagy az olvasó visszavág! (Házigazda) - Beatrice/Tris, Ana
Kelly olvas - Tessa, Bridget Jones
Magnolia - Grace, Nix
Kristina blogja - Katniss, Elena
Casperson olvasmányai - Chloe, Elizabeth (Büszkeség és balítélet)
Alsyniai regék - Dani, Vanda/Vándor
MFKata gondolatai - Calla, Cat
Akiknek élmény az olvasás (Zsanó a kampányvezető) - Merit
Lylia Bloom - Brittany, Anita Blake
Forró csoki és jó könyv - Gwen, Anja
Wee blogja - Bella, Mac
Nem harap a... - Rose, Mercedes Thompson
Secret Dream Time - Clary, Faythe Sanders
Sötét Lélek Naplója - Isabelle, Georgina Kincaid
Elhaym blogja - Nora, Sookie
Napi falat - Lisbeth, Hermione és Reni


2 megjegyzés:

  1. Lájkolva, megosztva, sajnálom :/ Én most abban reménykedek, hogy Faythe fog nyerni :)

    VálaszTörlés
  2. Számítani lehetett rá, de köszönöm:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...