2012. július 15., vasárnap

Karen Marie Moning: Shadowfever (Tündér krónikák 5.)

Öööö... Jó, bevallom! Nem bírtam ki! Tessék érte megkövezni, elítélni meg mit 'tom én még mit, de a tudat, hogy van lehetőség  a folytatásra már akkor kísértett, mikor a negyedik könyv felénél tartottam.  A befejezés után pedig hiába küzdöttem. Én magam is tudtam, hogy el fogom bukni e csatát(Ja! A negyedik résszel sem végeztem, mikor megrendeltem, de ez titok. Senkinek sem vallottam be...), de legalább megpróbáltam(álmaimban).

Próbálok óvatosan fogalmazni, de felhívom mindenki figyelmét, ez a bejegyzés spoileres lehet!

Mac újra értékeli az életét. Mindazt, amit elvesztett, vagy ami sosem volt az övé, pedig lehetett volna. Minden gyávaságát, aminek tükrében nem mondott igen, a gyászt és a fájdalmat is, majd döntést hoz.

Talán Mac 1.0-nak nem tetszett volna, de Mac 5.0 másként lát bizonyos dolgokat. Rengeteg feladata van. Bosszút fog állni mindenért, de ehhez először is túl kell élnie azt a helyzetet, amiben jelenleg csücsül. A szükség pedig nagy úr. Szokatlan szövetségre készteti az ember lányát... vagy valakinek a valakiét.

Többé semmi sem biztos. Eddig sem hihetett a szemének, de ami ezek után jön alapjaiban rázzák meg az amúgy is összeomló világát.

Hát, nem volt rövid. Összesen 704 oldal, tehát brutálisan sok. Az ára meglepően baráti 2.104 forint volt. Nos, nem is akarok arra gondolni, mennyi lesz magyarul. Minimum a duplája, de mivel így teljes a sorozat, nyilvánvalóan meg fogom venni szeptemberben is(Legalább ugyanezzel a borítóval kerül piacra.). Nem szeretem a felemás sorozatokat.

Előre tudtam, hogy nem fogom szeretni az elejét, de meglepően sokáig tudták húzni nálam ezt a szintet. Mondjuk ehhez hozzájött még az is, hogy szokni kellett angolul. Sokszor szótáraztam mivel még sosem olvastam az írótól eredetiben, tehát hogy úgy mondjam, meg kellett tanulnom Moningul. Az első két fejezet még rendben is lett volna. Teljesen érthető minden reakciója, gondolata. Aztán jön jó néhány fejezet, ami alatt szenvedtem. Nem azért mert nem volt érdekes, nem is azért, mert érthetetlen volt, hiszen Mac mindent meg tud indokolni, hanem mert egész egyszerűen hiányérzetem támadt.

Hiányoltam valamit, valakit, nem is tudom... Már kezdett monoton lenni és azonkívül, hogy Mac most túlél, nem is igen láttam mást. Hiányzott a humor, hiányzott a szarkazmus. Túl komoly volt, túl száraz és így fájdalmas. Bár újra hangsúlyozom, teljesen érthető.

Kész lettem volna lenyelni a békát, hiszen a karakter változott és ezzel együtt minden más is kifordult önmagából. Ráadásul e változás jól felépített és törvényszerű voltát nem tudtam megkérdőjelezni. Ez a különbség Mac és Anita Blake között, és ezért vesztettem el teljesen az érdeklődésem ez utóbbi sorozat iránt. Mac volt a Szivárványlány, neki muszáj volt változni. Anita viszont azelőtt is vámpírvadász és halott keltő (Bocsi nem tudom, hogy fordították magyarul.) volt, szóval egy kemény csaj. Keményebbé már nem lehetett tenni, ezért az izgalmas könyvek szép lassan átcsúsztak pornóba. És ráadásul majdnem csak abba. Szóval Moning főhősének igenis muszáj volt keményebbé válnia, akkor is, ha én jobban kedveltem az 1.0 verziót.

Aztán a szenvedésem kellős közepén felbukkant egy nem várt karakter, aki kicsit lazította a hangulatot. Van egy olyan érzésem, mivel szokatlan az ábrázolásmód és a nézőpont is, hogy utólag került bele. Talán a szerkesztő vagy maga az írónő is érezte, nagyon sok már ez  a hangulatfokozás, és ezért engedett a szorításból. Jó ötlet volt, mert bármennyire is furcsállottam, bármennyire is érdekelt mi lesz Mackel, én bizony már arra gondoltam, átlapozom, a különben jól megírt jeleneteket, mert nem bírom és kész!

Szerencsére nem tettem. Sok dologról lemaradtam volna.

Nagyjából az egyharmada után viszont elkezdtem imádni. Mit imádni, lebegtem a boldogságtól. Képes voltam két éjszaka is fél háromig olvasni(Hatkor keltem, remek!), és cserébe az elkövetkező napokat a kialvatlanságtól kómába tölteni.

Dani sem tűnt olyan irritálónak. Sőt, viccesnek is találtam néhány megnyilvánulást. Talán ez az angol viszonylagos szárazságának köszönhető, de miután belefutottam több információba is a sorozatáról, rájöttem, hogy mégis érdekel. Bár még nem döntöttem el, milyen nyelven.

A szerepe, különösen  a könyv elején, igen nagy. Ismeret morzsákkal lát el, lényegesekkel és lényegtelenekkel egyaránt, mikor Mac ezt nem teheti meg. A naplónál azonban ezúttal valami jobbat találtak ki számára és ő szállítja majd az egyik legmeglepőbb fordulatot is.

Különben a döbbenet faktor elég ingadozó.  Néha tényleg elakadt a  lélegzetem, néha pedig nem értettem mi ezen az érdekes. Hát én már rég tudtam! Az író eldolgozta az összes lényegesebb  szálat, de nem mindet, amiért külön imádtam. Magyarul, mindet megtudtam abból, amire kíváncsi voltam, és maradt még elég ahhoz, hogy a spinoffhoz, vagy az ezt követő újabb két könyvhöz kössön.  Remeg munka, Karen Marie Moning!

Hát ami JZB-t illeti... Nos, a sorozat sehol sem lenne nélküle. Nem ő a jófiú, vagyis nem ő lenne az egy ideális világban, de itt ő A hibátlan. A saját érdekei az elsők, és ha neki éppen érdekében áll megmenteni valakit valamiért, hát megteszi. Lehet hinni, remélni, hogy van ott valami más is, és valóban van is, de nem egészen az, amire számítunk. Sosem lesz szőke herceg és a magam részéről ez így rendben is van, mert ez nem szerepel az elvárások között.

A pontozás, az egész sorozatot nézve, eléggé egyértelmű. Nem azért, mert tökéletes volt, mert nem volt az, nem is azért, mert megígértem. Csupán csak a hangulatért, a befejezésért, ami korántsem hollywoodi cukormáz. A karakterek fejlődéséért, hogy a totális letargiából visszatértünk a legmagasabb szegmensekbe. A lehetőségekért, a kimondott és ki nem mondott dolgokért. Azért, hogy el tudom képzelni, hinni, képes vagyok látni és érzékelni. Az utazásért fantáziába, és mert megadta azt, amire vágytam. El tudta érni, hogy ne legyen kedvem mást olvasni, és hogy félbehagyjak egy olyan könyvet, amire több hónapot vártam. A menet közben külföldi oldalakról begyűjtött ismeretek ellenére is magával ragadott, de mégsem a mindent tudó magabiztosságával szippantott be. Ezt úgy nevezik: a tökéletes varázslat.

10/10

Köszönöm Elhaymnak a videót. Számomra ő Barrons. Akkor is ha a hang és a személy nem egy és ugyanaz. Még azt a rossz szóviccet is elsütöttem: semmi nem tud lekötni a negyedik rész óta, de  ő azért lekötözhetne.

Mivel a mérce igen magas, érdekes lehet,  hogy ki kapja meg a szerepét. Ami pedig különös, hogy a különböző rajongói videók nagy százalékában David Gandy, az egyik legjobban fizetett férfimodell, "alakítja" Barronst.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...