2012. június 10., vasárnap

Christopher Moore:

Most jutottam el a Love Story befejező részéhez. A trilógia a Vérszívó démonokkal kezdődött, majd folytatódott a Totál szívással. Mivel az előzőekben behozott új szál nem igen nyerte el a tetszésemet, nehezen szántam rá magam, de két Murakami között valami könnyedebbre vágytam. Elég rég csücsült már a polcomon, egyértelműnek tűnt a választás.

Abby Normál együtt él szerelemfészkében Foo-val a mangahajú szerelemistennel, no meg a kecó előző lakóival, csak ez utóbbiak bronz gúnyát viselnek. Persze van rá magyarázat, ahogyan arra is, miért áll bukásra biológiából. Azonban ha ez nem lenne elég baj, ott van még Chet is a drabális, borotvált macska, aki már vámpírként portyázik a városban, és tizedeli a környék hajléktalanjait.

A probléma kezd túlnőni a kezelhető szinten. Mikor Császár tudomást szerez az eseményekről egyértelműen nem marad más választása, mint az Állatokhoz fordulni, és csak idő kérdése, mikor érkeznek meg a derék nyomozók is.

Elég nehezen indult. Annyira nem kötött le, hogy az összesen 270 oldalú, dupla sortávú könyvet egy hét alatt olvastam el. De úgy, hogy egyszer a munkahelyemen felejtettem és bár még a kapuban eszembe jutott, nem volt kedvem visszafordulni érte. A második alkalommal pedig szimplán itthon hagytam, mert nem volt hangulatom cipelni.

Az első fejezetben Abby összefoglalja az eddig történteket, csak úgy a maga idegesítő módjával, amit két napig olvastam. A karakter ugyanis nem csak túlzások tömkelege, de irritáló túlzások tömkelege. Az ifjú hölgy egy kretén és egy agyhalott szerelemgyereke. Teljesen retardált és ez nem átlagos tini viselkedési mód. Már a második kötetben is voltak vele problémáim. Amitől féltem most be is igazolódott, mert túl sok jutott nekünk belőle.

Nagyjából a nyolcvanadik oldal magasságában nevettem először. Ez pedig pocsékolás, ha figyelembe vesszük Moore írói kvalitásait.

Az Állatok ezúttal csak kis szerepet kaptak, de szerencsére Rivera és Cavuto megmentették a harmatgyenge kezdést. Az új és folyamatosan bővülő karakterek garmadáját erősítik a megszólított kutyák is, ami viszont tetszett.

Valahol a századik oldal után kezdett el végre érdekelni. Még az is előfordult egy röpke pillanatig, hogy a gót tinitől nem lettem feszült, de ez az állapot igen hamar elmúlt. A sok szereplő miatt pörögtek az események. A vezető karakterből csupán aprócskát kellett volna visszavenni ahhoz, hogy ezt megfelelően értékelni tudjam.

A történet lezárása teljesen rendben van. Igaz, az író folytathatná is, mivel a nagy lerendezés ellenére maradtak benne lehetőségek, de őszintén remélem nem fogja. Ahogy a sorozat zuhanó színvonalát nézem, a következő már a béka feneke alá kerülne kettővel.

Kár, hogy az első fejezettel kezdődött és a másodikkal folytatódott. Utána fokozatosan élvezhetővé, majd kimondottan szórakoztatóvá vált, de mindegy, mert addigra totálisan elvette a kedvemet önmagától.

6,5/10

Magyar kiadó: Agave

Fordította: Pék Zoltán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...