2012. március 7., szerda

A semmi peremén

Mostanában számtalan alkalommal  hallottam tiniket panaszkodni. Igen, tudom.  Az élet néha nehéz, igen, nem kaptok meg mindent, amit szeretnétek és valóban szörnyű, hogy a szüleitek vagy nem foglalkoznak veletek, vagy teljesen rátok telepszenek. Nem kizárt, sőt, szinte biztos, hogy hasonlóan éreztem a ti korotokban, de az is tény, utólag már nevetséges minden kifogás, amivel magamat mentegettem.

Mégis... Van itt valami, ami jelentéktelenné teszi a nyivákolást, amiért nem engednek el buliba, nem vehetitek meg SP legújabb CD-jét, vagy hogy miért kell tanulni, amikor utáltok. Tisztában vagyok vele, senkit sem hat meg, hogy másoknak rosszabb mint neki. Elég önzőek vagyunk, és elégé akarnokok ahhoz, hogy ne érdekeljen más baja. Azokat a keveseket, akik pedig lelkesen kiállnak egy-egy ügyért, idealistának, gyermeknek, naivnak tituláljuk.  A kérdés adott: Mit tehet egyetlen ember? Képes megváltoztatni a világot? Képes látásra bírni azokat, akik tudatosan élnek vakon?

Az Invisible Children kampányban részvevők pont ezt teszik. A mozgalmat elindító néhány fiatalember nyolc éve harcol azokért az ugandai gyerekekért, akiket senki sem lát, senki sem hall. Pedig mennyivel egyszerűbb  lett volna azt mondani: ez nem az én dolgom, ahogy, mert ebben biztos vagyok, ezrek, tízezrek tették előttük. Látták a gyerekeket, akiket elrabolnak, és arra kényszerítenek, harcoljanak. Fegyverrel a kezükben gyilkoljanak, hogy megöljék akár a tulajdon szüleiket is. Akik számára nem létezik otthon, család, oktatás.  Tudom, fura, de ők mégis szívesen járnának iskolába. Amennyire én emlékszem, egyáltalán nem bántam volna, ha az összes iskola eltűnt volna egy ködös hajnalon, erre rádöbbenek, léteznek gyerekek a világban, akik inkább meghalnának, mint hogy úgy éljenek tovább, ahogyan eddig tették.



Nekik fontos a tanulás. A tanulás tudást ad, reményt és alapot az életben. Magabiztossá tesz. Egyáltalán nem az egyetemről, vagy főiskoláról beszélek. Ilyen szinten mindenhol pénzbe kerül, ami sokak számára nem adatik meg. Viszont az is valami és egyáltalán nem ciki, ha az ember képes leírni a saját nevét írott betűvel is.

Nem buzdítok senkit arra, hogy rohanjon és adakozzon ennek a csoportnak, arra sem, hogy most azonnal szedje a cókmókját, költözzön Afrikába és kezdjen el iskolákat építeni. Bár, ha ezekhez van kedve, akkor nosza! Csak annyit szeretnék, hogy ha meglátja Joseph Kony  plakátját valahol, ha hall róla, hiszen az internet korában gyorsan szálnak a hírek, tudja, miről is van szó. Miért emelte fel a hangját egy mostanára nemzetközire duzzadt szervezet, és hogy még nincs vége.

Persze, idealisták, naivok és igen talán gyermekdedek(a szó tapasztalatlan, ártatlan értelmében), de hallatják a hangjukat és itt vannak. Képesek voltak elérni sokakat. Persze így, az elnökválasztás közeledtével, Amerikában ez kampánynak sem rossz, de ne ragadjunk le a gonosz kis apróságoknál. Értékeljük azt, hogy a teljes némaságból, nyolc évnyi munkával, nem kevés energiával, hihetetlen lelkesedéssel elértek valamit. Jó lenne, ha a világ képes lenne fenntartani ezeket az eredményeket.

A semmi peremén olyan könnyű hibázni. Talán mert nem becsüljük meg amink van. Valaki más mégis az életét adná érte. Azért, ami számunkra értéktelen.

A program elérhetőségei:

A Kony kampány oldala: http://kony2012.com
Itt támogadhatod az Invisible Childrent: https://stayclassy.org/checkout/set-donation?eid=14711
Még több infó az Invisible Childrenről: http://invisiblechildren.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...