2012. február 2., csütörtök

Együtt

Tegnap a metrón nyomorogtam éppen és nem, nem gyulladt ki, viszont eszméletlenül tele volt. Két napja Breaking Benjamint hallgatok utazás közben, és jóllehet senki sem vádolhatja őket hörgős metállal, de azért mégsem egy k-pop banda. Igaz nem üvöltött teljes kakaón, hisz a dobhártyámra még életem végéig szükségem lehet, mégis szólt rendesen. Mint említettem heringként ácsorogtunk, amikor egy bácsika az ajtó elé furakodott. Ebben nem lenne semmi érdekes, le szeretett volna szállni, máskor is volt már ilyen, de ekkor megszólalt a telefonja.

Ez azért fura volt, ugyanis meghallottam.

Biztosan ti is néztetek már meg az utcán kedves idős párokat. Hetven felett összekapaszkodva bandukolnak egymás mellett. Nem tudom, hogy a szeretet teszi vagy a stabilitás utáni vágy, de az egymásra támaszkodás kedves a szemnek. Gyakran elnézegetve az édes kis öregeket, ha összeakad a tekintetem valakiével, lett légyen az nő vagy férfi, egyforma mosoly bujkál a szemünkben és a ki nem mondott gondolat: Együtt megöregedni! Milyen édesek!

Tehát csörgött a mobil:

- Mi?

- Oda értél már a boltba?

- Nem!

- Nem kell tej! Ne vegyél!

- Jó!

A bácsika a leszállt, mi pedig ott maradtunk, leesett állal, többen mosolyogva. A magam részéről hangosan felnevettem. Összenéztem a mellettem álló lánnyal, aki kacarászva rázta fejét, aztán a szemben ülő sráccal, aki ugyanolyan lelkesedéssel mulatott a jeleneten.

A tekintetünk ezúttal kicsit mást sugallt: Együtt megsüketülni! Ez de édes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...