Professore barátom elvállalta Killercatet, aminek nagyon örültem. Pénteken átadtam a lakáskulcsokat, jómagam pedig, a kolléganőmmel és annak férjével egyetemben, nekivágtam az útnak.
Szombathely és nem messze tőle, Vasszécsény volt a kettős úti célunk. Az előbbi helyen laktunk, az utóbbin dolgoztunk. Hogy mit, azt is megmutatom rögtön.
Különben a kolleganőm tehet mindenről. Ő nagyon kreatív, sok mindent alkot, csomó dolog érdekli, és miután felajánlotta egy másik kolleganőnknek a segítségét, a munka nagysága miatt önként(!) ajánlottam fel kis kezemet.
Itt csúszott el minden, mert próbálkoztunk valamivel, ami nem lett ugyan tökéletes, nagyon fárasztó volt, viszont rájöttünk:
- iszonyúan élvezzük,
- nagyon jól tudunk együtt dolgozni.
Mindkettőnknek megvan a saját erőssége, ami épp kompenzálja a másik gyengeségét. Szóval csapattá váltunk anélkül, hogy különösebben akartuk volna. Elnézi, ha nem beszélek, azt is, amikor ömlik belőlem a szó. Tudja, hogy miben vagyok jó, és én is, hogy ő miben. Megbeszéljük a dolgokat, de ami nem tartozik rám, azt rá hagyom, ezt mostanra megszokta. Néha nem tűnök túl lelkesnek és ezen sem akad ki, mert tudja, hogy élvezettel csinálom. Megdicsér és én is megdicsérem. Nem idegeskedik, nyugodt típus, ahogyan én, így aztán hangos szó sincs, nem hogy véleménykülönbség. Szépen, jól és alaposan dolgozik, nem kapkod, engem sem siettet. elnevetgélünk, beszélgetünk, vagy néma csendben dolgozunk. Nekem mindhárom opció megfelel, ahogyan neki is.
Miatta kezdtem el lufit kötni, arcot festeni, és azt hiszem, a következő tanfolyamot is kinézte már… Ami jó! Egy kis változatosság a normál hétköznapokban, akkor is, ha az arcfestés nem annyira jött be, ellenben lufizni, na, azt imádok!
Mindezeken felül a szüleinél laktunk, akikkel még sosem találkoztam. Kedvesek, édesek, jókat beszéledtünk, finomakat ettünk, egészen meg voltam hatva. Az nem az ő hibájuk, hogy aludni nem igazán tudtam. Én már nem alszom sehol máshol, csak otthon. Eleve rossz alvó vagyok, ahogyan az is csak az én hibám, hogy nem bírom tartósan mások szoros jelenlétét. Szeretek egyedül lenni, és hiányzott az ágyam is. Viszont ezektől eltekintve minden rendben volt! Kimondottan jól éreztem magam, és nem ártott meg, hogy beszélgetem kivételesen másokkal is.
Tehát néhány kép a "munkáról":
Igen, esküvői dekorációt készítettünk, és nem, nem hagyták, hogy lufivirágot kössek. Ami dögség, de hát nem akartak lufit.
A sátor nem volt fehér, és ahogy a nap besütött, ilyen érdekes színek jöttek össze, de az alapszín lila és némi almazölddel dobtuk fel. Az ifjú pár és az egész kompánia nagyon elégedett volt. Mindenkinek tetszett és meg kell mondjam, mi is meg voltunk elégedve önmagunkkal.
Csak apró kelletlenséget okozott, hogy a kinti harmincöt fok a sátorban legalább tíz-tizenöt fokkal feljebb kúszott. Olyan részeimen csurgott a víz, amikről korábban nem is tudtam. Szauna, kellemes csalánpakolás nélkül.
Egy dolog azonban tény, a kolléganőmet a lampionok, engem meg a habos masnik fognak kisérteni álmomba.
Killercat és Professore is túlélték a hétvégét, bár a péntek esti jelentésben konkrétan az szerepelt:
- Bementem, biztos azt hitte te jössz, mert előrohant, aztán rám fújt. Adtam neki kaját, de hiába hívtam, nem jött.
- Ne izgasd magad! Majd eszik, ha éhes lesz.
Szombatra csitultak a dolgok:
- Előjött, és alig várta, hogy adjak neki vacsit, egyből a tálhoz ugrott.
- Mert rájött, te vagy az ebédjegye.
Vasárnapra egészen összeszoktak:
- Megetettem, minden rendben van.
- Köszönöm, de simogasd megy egy kicsit.
- Nem akarom, nehogy nekem essen.
- Téged szeret, nem lesz baj! Különben sem támad lesből, ha nem tetszel neki lelép.
Mire hazaértem, negyed tízre, megvacsizott a drága, simit is kapott, vért sem vett, mindenki élt és virult. Tökéletes! Bár nem tudom mi lett volna, ha nem szereti a pótpapáját. Merthogy szereti, de különben lehet, torokra megy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése